Szarabb napokon felmerül bennem, hogy van-e arra bármi esély, hogy a szülés utáni depresszió nálam már a szülés előtt jelentkezik.

Nem is mondtam még, hogy a leendő nagypapa* elvette előlünk a műsort a hétvégén. 

Az egész utca összecsődült itt, hogy úristen a K-t elvitte a mentő, aztán persze mindenkit ki kellett ábrándítanom, hogy ugyan már, minek néznek engem, én a tervek szerint Micivel megyek szülni. 

____________________________________
*Akinek  akkor már kutya baja sem volt. Meg azóta sem. Szerencsére. Csak az orvos picit elnézte a gyógyszerének az adagolását....

Azért arra meglehetősen büszke vagyok, hogy a 37. héten mindenféle gond nélkül a szokásos pozícióban le tudtam vágni a lábamon a körmeimet.

Az élet apró örömei.

Nohát, az van, hogy IKL-től kaptam díjat. És gondolom akkor már illik megköszönni és továbbadni legalább.

Szóval köszi-köszi. És vigye tovább Évi, Anna, Pupalibera (bármilyen néven is blogol éppen), és Borboleta.

Elvárásaim nincsenek, kommentet nem hagyok.

Biztos én vagyok a nagyon naív, de azért az rendesen meglepett, hogy a festő (és mázoló) képes lett volna elkérni a havi fizetésemet a 61 nm-es lakás falainak (!) a lefestéséért.

A védőnőm már vagy huszadszor fejti ki, hogy a pikkelysömöröm a bárányhimlő vírusától van. Először még mondtam neki, hogy nem, a tudomány mai állása szerint a kettőnek nincs köze egymáshoz,* de aztán feladtam.

A kérdés csak az, hogy ezek után hogyan bízzak meg benne a gyerekkel kapcsolatos tanácsaiban.

______________________________
*Arról nem is beszélve, hogy nem is voltam bárányhimlős, és mondjuk neki ezt is tudnia illene.

Kedden eljutottunk az IKEA-ba, úgyhogy legalább a bútoraink megvannak. Ha már a lakás a feje tetején is áll. 

És nekem annyira cuki férjem van, hogy ezzel a lendülettel elvitt a kis barátaimhoz munkatársaimhoz is. Hiányzik ám az a kóceráj.

Azt kell, hogy mondjam, nem tesz jót a házasságunknak, hogy a terhesség 9. hónapjában lakásfelújítunk miközben a férj éjt nappallá téve gályázik. 

A kedvenc kérdésem manapság* egyébként az és meddig akarsz még vezetni? A vezetés ugyanis egyes elméletek szerint veszélyes, és/vagy stresszel jár.

Muhahha....

____________________________________

*Szerencsére az és egyben vagytok még?-nek még nem jött el az ideje.

A benzinkútnál előre akart engedni a sorban egy lányka. Először nem is értettem. De végül meggyőztem, hogy fizessen csak nyugodtan, az én autómat még tankolják.

Cukiság.

Minél több kismama rendezvényen (torna, klub, felkészítő) veszek részt, annál inkább UFO-nak érzem magam, komolyan.

Tegnap két és fél órán át szülésfelkészítőztünk a szülésznővel, ahol a többiek olyan kérdésekkel jöttek, hogy ellopják-e a papucsukat a szülészeten, és hogy mikor mossák le a magzatmázat a gyerekről, mert a babamagazin szerint azt jó sokáig nem kéne.

Tiszta szerencse, hogy mindjárt vége. Mondjuk ezzel egy időben felmerül a kérdés, hogy normális anyuka leszek-e. Nem hiszem.

Mici igazi csudajárgány. Most már az időugrásra is képes. Egyszerre két helyen.

Az csak nekem újdonság, hogy van olyan, hogy kutyalépcső?

És igen, van olyan ismerősöm a facebookon, akinek még van is ilyen kutyalépcsője....

Azt mondta, hogy szerinte 30 éves lehetek. Az én koromban már mindennek örül az ember.

Azt még nagy nehezen lenyelem, hogy a barátaim szektákra pazarolják az idejüket és/vagy a pénzüket - mert ki vagyok én, hogy bárki életébe beleszóljak - de azt azért már nehezen viselem, ha engem is megpróbálnak beszervezni, mert milyen barátok gondolják ezt rólam komolyan?

Biztos bennem van a hiba, de egészen addig jól érzem magam a kismamatornán,* amíg nem képzeljük azt, hogy mi most szülünk, és beszívjuk a levegőt, hosszan bent tartjuk, nyomunk....én meg röhögök.

_______________________________
*Igen, így a 33. héten végre nem vagyok beteg, és mehetek hasonszőrűek (?) közé.

Én próbáltam teljesen pozitívan hozzáállni ehhez a lakásszövetkezetesdihez, de azért az, hogy ügyfélfogadási időben szóba sem állnak velem, hanem csak arra van lehetőségem, hogy írásban beterjeszthetem* a kérvényemet, az már nálam is kiverte a biztosítékot....

______________________________
*És ahogy kihallatszott a belső irodából, majd 30 napon belül válaszolnak, addig meg várjak türelemmel.

Hiszem-e?

Sikerült tegnap az eddigi legtrébb éttermi kaját kifognom.* Mondtam a férjemnek, hogy ha ilyen hagyná el a konyhámat letörném a kezemet. 

Nyilván mindez az évfordulós ebéden. Mondjuk szegény férj legalább jól választott.

Mindegy is, a lényeg a 4 év, nem a szar kaja.

___________________________________
*Az első verziót még vissza is küldtem, mert erősebb volt, mint a férj csilis csirkéje...

Ja, és szolgálati közlemény 2.:

Frissítettem a Mások életét - ott jobbra - a sok költözés miatt. Aki mégis kimaradt, az sikítson.

Teodora volt olyan jófej, és elküldte nekem a remekül működő blogexportot. (freeblog-wordpress-blogspot), de nekem valami miatt mégsem megy. A hiba az én készülékemben van* egyébként biztosan, úgyhogy akit érint próbálkozzon bátran. 

____________________
*A 7%.

Négy hétnyi szenvedés után úgy döntöttem, hogy leszarom, hogy én most kismama vagyok, és nem szedhetek be semmi a nyavalyámra, és elmentem az orvoshoz, hogy adjon valamit, de izibe. 

Szerencsére az orvos osztotta a véleményemet, miszerint nem lehet egy móka életemben először terhesen lázasnak lenni, és úgy orrdugulni, hogy napok óta csak a számon kapok levegőt. Így aztán abban maradtunk, hogy jöhet az orrspray, ha nem locsolom literszámra magamba. Amit meg nyilván nem. És komolyan el sem tudom mondani, hogy micsoda minőségi változást hozott ez az életembe. 

Mondjuk ettől a hidegrázás-láz-köhögés(-hányás) kombó még nem múlt el, de azért az antibiotikumig nem jutottunk.

Remélem nem is fogunk.

Bloggeréletem két jelentős pillanata jött el tegnap. 

Először rájöttem, hogy elfelejtettem a blog szülinapját. Ráadásul az ötödiket. Nem is értem, hogy hogyan történhetett. Nyilván annyira sok teendőm van, hogy erre már nem maradt kapacitás. Egyébként nagyon nem. Szóval egészen elképesztő, hogy már öt éve vekengem ide a baromságaimat....

Utána meg az történt, hogy felkértek írjak nyilvános babablogot a helyi mamioldalra. Mondjuk, aki kérte nem tudja, hogy már irkálok össze-vissza, így hát azt sem, hogy miket meg főleg, hogy hogyan...

Egyelőre még nincs döntés, mert

1. a gyereknek apja is van, aki már attól is ki van akadva, hogy babablogot írok (ezzel itt már talán megbékélt). Attól meg egyenesen kirázza a hideg, hogy fél város a kölök képeit nézegesse.
2. nem vagyok benne biztos, hogy van mondanivalóm hetente egy harmadik blogba is.
3. egyáltalán nem vagyok meggyőződve róla, hogy én lennék a kismamák gyöngye. Bár pár embert biztos megnyugtatna, hogy nem olvasok babapszichós könyveket, nem akarok otthonszülni, leszarom ha valaki fintorog az orvosom neve hallatán, még mindig nem fogadtam szülésznőt, és inkább elviszem az autót szervizelni, semmint szülésfelkészítőre mennék, usw...

Úgyhogy erre még alszom egyet. Aztán majd úgyis elmondom, hogy mi lett a döntés, de nyilván nem mutatom meg, hogy hova írok.

Tegnap aláírtuk a papírokat, ma utaltunk. Lehet, hogy mégiscsak lesz lakásunk otthonunk?

Roppant büszke lehetek magamra, hogy az elmúlt 34 évben még sosem sikerült lázat produkálnom, viszont a terhesség alatt a 3. trimeszterben már másodszor sikerül. F*sz kivan, komolyan.

És ugye elvből nem ezózunk, de hogy van az, hogy a szüleimnél csövezéssel töltött 5 hétből ez a negyedik, amikor dögrováson vagyok?