Vasárnap délután 4 különböző* embertől kaptam egy órán belül választ a munkához kapcsolódó e-mailjeimre. Naplopó tanárok/kutatók, akik vagyunk. Vagy inkább hülyék.

_________________________________
*Jó, ezek közül az egyik német volt és doktorandusz, szóval az ő esetében ez nem volt annyira meglepő.

A héten tényleg elegem lett a suliból. De még annál is inkább az idióta szülőkből. 

A tanítónő szerint a kölök nem készül az órákra (harmadikos, egyébként), de 8 jegye van feleletre vagy órai munkára az első félévben. Mind ötös. Aztán vannak szülők, akik szerint az ő gyereküket nem érinti, hogy a fél osztály* felnőtt tartalmakat nézeget az egyik kisfiú eszközén, mert ez csak a fiús szülők problémája. 

Hagyjuk is.

____________________________________________
*Legalábbis ennyi szülő vallotta be, hogy az ő gyereket látott már ilyet.

Meg még az is volt, hogy kaptam két 30y koncertjegyet is. Egyelőre éles harc folyik a másik jegyért a kölök és a sógórnőm között. 

Kaptam tollakat a kölköktől. Pirosat, hogy tudjak felmérőket javítani! És szivecskés füzetet. Meg kellett zabálni az izgatottságukat. 

Volt torta is, vörösbársony. Végül legalább az egyik gyerek evett belőle. Fél siker. 

4 hónap után eljutottunk végre odáig, hogy a tanító megkérdezte szóban is a kölköt, miután kettes (!) lett az angol szódolgozata. Nem lepődtem meg különösebben, hogy az erősen diszlexia gyanús kölök mindet tudta.

Lelkileg, érzelmileg vagy testileg gondolod anya? - kérdezte a kölök, mikor visszatértünk arra a témára, hogy hogyan érzi magát az iskolában.

Végül amúgy arra jutottunk, hogy kicsit aggódik Szabika miatt, mert lehet, hogy megsértődött rájuk, amiért nem akartak arról beszélgetni a szünetben, amiről ők. 

Ez azért megnyugtatott engem.

Ugyanabban az álomban voltam Kemény István csaja, és Grecsó Krisztián felesége. Agyamra mehetett a kortárs irodalom.

Az első tanítási napon reggel 8.30-ra már leszedtem, kimostam és vissza is raktam a gyerekszobában a függönyt. Az élet apró örömei.

Mondjuk ez nem kompenzálja sajnos azt, hogy a kölöknek reggel misztikus hányingere volt. Gyanítom ennek is köze lehet az első tanítási naphoz.

A hétvégén játszottak a fiúk a Magyar Jégkorong Napján a Városligetben. Egy káosz az egész, és idegbaj a köbön a szülőknek, de remélem legalább majd elmesélik az unokáiknak, hogy minden baromságra hajlandó voltam (nem) annak érdekében, hogy világhírű jégkorongozók legyenek.

Morcsányi Géza kapcsán eszembe jutott, hogy igazán érdemes lenne újra néznem a Testről és lélekrőlt. Aztán kb. a 10. percben rájöttem, hogy ezt a filmet én még nem is láttam. 

Abban mondjuk nem tévedtem, hogy zseniális és érdemes újra nézni. Ne hagyjátok ki!

No, hát volt egy nyugis napunk az évben. Tegnap.

Ma először a férj maradt itthon fülfájással reggel, aztán délután már anyámat kellett kórházba vinni. (Egyelőre gyomortükrözés, aztán majd meglátjuk.)

A kölök reggel 9-kor már visszasírta az elsős tanítóját: "szerintem a Lívia néni tuti nem adott volna házit a szünetre". És értem is a passzív agresszióját, az én kezem is ökölbe szorult, amikor meghallottam, hogy "az első 25 oldal van feladva az íráskönyvből."

Vissza lehet vajon szokni a blogolásra? 

Sosem szoktam újévi fogadalmakat tenni - amúgy sem vagyok túl jó benne (vagy legalábbis valamiért ezt gondolom). 

Na, mindegy is. Majd úgyis kiderül. Akkor legyen az a terv, hogy 2023-ban újra blogolok. Mert amúgy az attól még menő, hogy már szinte alig blogol valaki.

Szóval, sziasztok!