2020. július 2.

Azért egy doktori felvételi anyagban azzal szembetalálkozni, hogy "bloggerkedtem" elég hajmeresztő. Konzerv vagyok.

2020. június 18.

Egy darabig azt hittem, hogy majd szembejön egy nagyszerű mondat, és elviszi a gombócot a gyomromból. De hiába jött a mondat,* csak a gombóc maradt és a csend. 

Nincs igazság. 
_______________________________
*EP nyilván.

2020. május 30.

Mostanában sokszor eszembe jut ez. Főleg azért, mert tényleg így is lett. 
Ma 5 éve vagyok tünetmentes. 

2020. május 29.

Így 5 év után eljutottunk odáig, hogy a bőrgyógyászom közölte, hogy tegezzem már nyugodtan, nem véletlenül csinálja ám. 
Hát, izé...

2020. május 25.

Borzasztóan üres volt a lakás 11 hét home office után. Délután már erősen gondolkodtam, hogy bekapcsolok egy Katica és fekete macskát.
De a kölkök annyira boldogok voltak, hogy találkozhattak végre a barátaikkal.

2020. május 15.

A férjem azzal indította útnak a fiúkat,* hogy anyának ma nyugis napja lesz! És tényleg végignyomtam 9 doktori komplex vizsgát 6,5 óra alatt, hogy egyszer sem kellett szendvicset csinálnom vagy feneket törölnöm. 

______________________________________
*Kénytelen voltam átmenetileg deportálni őket a tesómékhoz. És egyébként a sógornőm a legmenőbb nagynéni, mert nem elég, hogy bevállalta a négy gyereket egész napra, de még bicajtúrára is elvittek őket.

2020. április 29.

A kölkök ma letoltak velem egy doktori védést. Mindenkinek szívás a karantén. 

2020. március 27.

Miután tegnap 7 órát a teljesen üres munkahelyemen töltöttem - mondjuk ebből hatot 2 hülye cikk szerkesztésvel csesztem el - ma szuper napunk volt a kölkökkel, és még dolgoztam is közben. 

Az egyedüllét kisimította a ráncaimat csodákat tesz.

2020. március 23.

A karantén eddigi legalja.

  • A kicsi 3.50-kor átkiabál, hogy átjöhet-e aludni. Átjöhet, de én 6-ig nem tudok visszaaludni. 6.05-kor még ránézek az órára, utána 6.33-kor ébredek egy rémálomból, miszerint a lakásszövetkezet kivágta a sövényünket. Hagyjuk. Közben persze kiderül, hogy végre kész az e-learning felüleletem - mivel üssem el az ébrenlétet, mint munkahelyi e-mailek olvasgatásával, ugye?! Dolgozhatok benne!
  • 6.35-kor a gyerek is felébred, úgyhogy adok neki tejet, és elhúzok a boltba kifliért. Mire visszajövök már a nagy is ébren, férj visszaaludt, nyilván.
  • 7.00 és 7.50 között adok nekik enni, inni, hagyjuk is.
  • 8.10-kor leülök dolgozni: van egy csomó kérdés az e-learninggel (mi lesz a duplumokkal, változtathatom-e saját hatáskörben a kövtelményrendszert, ilyenek), megbeszélem a kolléganővel, hogy 9 és 12 között átnézzük valamikor. Levelezek a folyóirat szerkesztővel, hogy melyik szerzővel mit kell tisztáznom, tisztázok néhánnyal közben persze. Doktori iskolában nyugi van. 
  • 9.05-kor apám hív, hogy valamit át és alá kéne írnom. Átjöjjön-e. Nyilván ne. Felöltözöm, átmegyek. Boltból kell-e valami. Nem kell, de átviszem a tejfölöket, amit a múltkor nem. Férj marad a kölkökkel. De igyekezzek, mert ő hósésben akar futni. Mesét néznek. 
  • Átmegyek megcsinálom, aláírom. Közben szól az ügyvéd, hogy a doktori címes ügyben megint szarakodás van. Átküldi a meghatalmazást, rendben. Aláírom, beszkennelem. Apám észreveszi, hogy megint nincs rajta a dr. Kínunkban röhögünk. Átírom, aláírom, beszkennelem. Nyomtatok színezőket. Közben anyám keres pezsgőtablettás dobozt. Apám ad gumikesztyűt. 
  • Hazafelé nem teszem kihangosítóra a telefont. Hárman hívnak, a 7 perces úton. Megállok a papírboltnál. Kb. 3 hete jó érzékkel kihajítottam az ócska festős cuccokat. Veszek ezt-azt, bizbaszt. A parafadugós kérdésnél az eladócsaj kifakad, hogy elege van már a távoktatásból, ennyi baromságot már ő sem bír ép ésszel. Megnyugtatom, hogy a gyerekek akarnak tutajt, nem az óvónénik. Parafa nincs. Két filccel (bullet journalhoz) vígasztalom magam az otthagyott hatezer forint miatt.
  • Hazaérek - a konyhában nyilván még a reggeli cuccok szétdobálva - telefonálok. Doktori iskola, persze. 11 óra, gyerekek nyihognak, hogy ehetnek-e szendvicset. Nem ehetnek, nekiállok ebédet főzni. Brokkolis csirke. Egyik gyereknek tegnapi maradék rizs, friss rántotthússal. Másiknak sültkrumpli, meg nekünk is. Közben telefon az informatikustól, hogy tudom-e a gépem nevét. Mert azt írtam, hogy nem tudom. Most sem tudom. Gép be van-e kapcsolva. Be. Nincs. Telefon a bent lévő ügyeletesnek, hogy kapcsolja be. Nem veszi fel. Visszahív. Persze csinálja. Apám hív, valami elcsesződött. Per telefon javítom a dokumentumot. Mentés, nyomtatás. Közben kész az ebéd. Férj finnyog, gyerekek esznek. Én majdnem sírok. 
  • Jön e-mail az oviból: folytatódnak a fejlesztések. Gyógytorna feladatsor, logopédia. Kérdezem őket, hogy akarnak-e skype-olni a logopédussal. Nem. Oké, akkor velem kell megcsinálni a feladatokat. Ne, inkább a logopédus néni. Megértem, én is utálom már magam. Kis túlzással már a kollégák beszédhibáit is javítom.
  • Gyerekek játszanak, én elolvasom a délelőtti leveleket. Intézek napok óta halogatott ügyeket. 14.00-kor skype-olnom kell, utána festünk ígérem. 13.55-kor szól a kolléganő, hogy felsővezeték szakadás van, a férje oda rohan, lehet-e később. Persze. Gyerekek nem értik, hogy mi köze a favágásnak-vezetékszakadásnak-pótlóbuszoknak a festéshez, de van. Lassan hiszti is. Apám áthozza a délelőtti papírt, aláírom újra. Végre skype-olunk, megbeszéljük, kitaláljuk, megírjuk. Férj közben hóesésben fut.
  • 15.53-kor végzünk, még válaszok pár e-mailre. 16.10-kor bezárom a webmailt. 
  • Festünk. Mindenki boldog. Férj is.
  • 17.30-kor a gyerekek esznek szendvicset. A nagy bowlingpályát csinál. Tegyük fel a Katica-oldalra. Fényképezünk. Nem tesszük végül fel. 
  • 18.30-kor a kicsi nyihog, hogy vele senki nem játszik állatkertest. Játszunk. 
  • 19.00: jelez a nagy órája, itt a fürdésidő. Két gumikesztyűvel mennek a kádba. 10 perc múlva a kicsi feje tiszta víz. Megkérdezem tőlük, hogy melyiküknek nem világos, hogy a kicsi fejét nem érheti víz. Jajj, hát azt ők elfelejtették. Remek, most szoronghatok a grommet miatt is.
  • 19.20-kor a férj megkérdezi, hogy mit fogunk vacsorázni. Fogalmam sincs. Nem főzök valami tésztát? Nem. Kér-e szendvicset. Nem. Eszem. Te eszel? Eszem. Ő is ehet? Egyen.
  • 20.10 a kicsi nyávog, hogy ő éhes. Kér szendvicset? Nem kér. Sunyiban iszik egy acitmelt. Nem haragszol?! Nem haragszom.
  • 20.12 a kicsi nyávog, hogy éhes. Esznek szendvicset. 
  • 20.20 mindjárt mennek aludni. Én is.

2020. március 19.

A délutánunk legnagyobb problémája az volt, hogy sokat kell-e még várni amíg mehet a Zsombival a suliba.

Mert nem csak az anyukája, de a suli is úgy gondolta, ha szeretnék, ha oda járna.

Meg is ünnepeltük gyorsan egy málnafagyival.

2020. március 16.

Kíváncsi voltam kb. mennyit ér egy ilyen önkéntes karantén. Nyilván ez így a legegyszerűbb változat. Nincs benne a férj sem, aki dolgozik és reggel hozott kiflit is.

De nem is ez a legdurvább nap, mert hétfőnként  nincs órám, és a kölkök sem mennek az ovin kívül sehova.

Tanulságos, így is.

2020. március 13.

Elképzeltem, hogy hogyan fogunk előadásokat streamelni, miközben nem tudunk három különböző emberrel skype-on felvételiztetni, mert nem bírja a rendszer. 

Sehogy, ha jól gondolom.

2020. március 2.

"Én nem szeretnék ide járni, én a Petőfibe akarok menni, csak anyukám szeretné, ha ide járnék." - Na, kinek a gyereke volt bevállalós az áltános iskolai (hagyjuk is) felvételin!?

Innen szép nyerni. 

2020. február 20.

Próbálom magam azzal nyugtatni, hogy teljesen normális, ha az értékelőlapot és a repositóriumot nem tudom csípőből németül, úgy hogy mellettem mindenki angolul beszél. De attól még nem mentség, érzem én.

2020. február 19.

Hosszú hetek vívódása után végre találtam egy iskolát, ahova nem alapból gyomorgörccsel megyek be. Nyilván nem vagyunk körzetesek, és még felvételi is van az ovisoknak. 

Azt már hagyjuk is, hogy állítólag ez a legdurvább iskola a városban.

2020. január 27.

Van ez az iskolaválasztás rémprojekt, aminek már a gondolatától is feláll a hátamon a szőr, és ami közben ilyen párbeszédek hangzanak el.

ovis anyuka: - Piroska mondta, hogy.......(mindegy is, hogy mit)... és tudod ő ért hozzá, mert doktor!
k: - Aha, tudom. Meteorológiából doktorált.

2019. december 19.

Amikor már kezdtem azt hinni, hogy talán nem is lesz majd annyira rossz ez a Barcelona projekt, akkor az útitársnő képes volt leírni e-mailben, hogy ugye jól emlékszik, és pakisztániakat mi nem veszünk fel, mert ő tart tőlük.

2019. november 28.

A főnököm az elmúlt 2 napban felsorolt 5 embert, hogy mennék-e velük szívesen Barcelonába. Erre ma ideküldött egy e-mailt egy hatodik névvel. Kicsit reménykedem most, hogy valami miatt mégsem sikerül megszervezni az utat.

Pedig annyira jónak tűnt.

2019. május 8.

Mesélem a fiúknak, hogy a dédi (90 éves) kórházba került, mert rosszul érezte magát (szívinfarktus). Mire a hatéves szerintem készülődik a halálra.

2019. március 26.

Erősen gondolkodom egyébként azon, hogy vajon segítene-e ezen a kócerájon, ha zárttá tenném, vagy teljesen halott itt már minden. Vagy bennem inkább. Vagy körülöttem.

Aggódóknak mondom, hogy minden rendben - már amennyire az adott körülmények között lehet - a munkára fogom, meg a sok gyerekprogramra, meg az életre általában. De tényleg, e-mailekre nem válaszolok hetekig. Privátokra persze. Aztán meg már minek. Pedig attól még csak kéne.
Az érzés, amikor egy ismeretlen bloggertől (aa/szinvaltoszemulanytól egyébként) kapok facebook üzenetet, hogy mi a csuda van már velem...

És, igen, honnan a fenéből tudtam egyből, hogy kitől jött az üzenet. Anonim blogok, mi!?

2018. október 29.

Amikor fideszes öregasszonyok lájkolják az #Istandwithceu-s profilképemet a facebookon. Hátööö....

2018. szeptember 16.

Hazáig bőgtem, miután otthagytam a kölköket az apjuknál. Nem azért, mert nem tudok mit kezdeni magammal a gyerekek nélkül, vagy nekik rossz lenne ott. Csak az a rohadt elveszett illúzió.

2018. szeptember 6.

Egy rohadt érzelmi hullámvasút az életem. Mondjuk mit is vártam... Jónak kell lennie, de jó lesz-e?

Sose akarjatok elválni.

2018. szeptember 5.

2 hónapja ez volt az első nap, hogy egyedül lehettem. Ne legyünk telhetetlenek, csak 8 és 4 között. De muszáj volt kihasználnom a lehetőséget, és home office-oltam egyet. Szellemi wellness volt, én mondom.

Persze kitakarítottam a konyhaszekrényeket is, de az már egy más tészta.