Az csak nekem újdonság, hogy van olyan, hogy kutyalépcső?

És igen, van olyan ismerősöm a facebookon, akinek még van is ilyen kutyalépcsője....

Azt mondta, hogy szerinte 30 éves lehetek. Az én koromban már mindennek örül az ember.

Azt még nagy nehezen lenyelem, hogy a barátaim szektákra pazarolják az idejüket és/vagy a pénzüket - mert ki vagyok én, hogy bárki életébe beleszóljak - de azt azért már nehezen viselem, ha engem is megpróbálnak beszervezni, mert milyen barátok gondolják ezt rólam komolyan?

Biztos bennem van a hiba, de egészen addig jól érzem magam a kismamatornán,* amíg nem képzeljük azt, hogy mi most szülünk, és beszívjuk a levegőt, hosszan bent tartjuk, nyomunk....én meg röhögök.

_______________________________
*Igen, így a 33. héten végre nem vagyok beteg, és mehetek hasonszőrűek (?) közé.

Én próbáltam teljesen pozitívan hozzáállni ehhez a lakásszövetkezetesdihez, de azért az, hogy ügyfélfogadási időben szóba sem állnak velem, hanem csak arra van lehetőségem, hogy írásban beterjeszthetem* a kérvényemet, az már nálam is kiverte a biztosítékot....

______________________________
*És ahogy kihallatszott a belső irodából, majd 30 napon belül válaszolnak, addig meg várjak türelemmel.

Hiszem-e?

Sikerült tegnap az eddigi legtrébb éttermi kaját kifognom.* Mondtam a férjemnek, hogy ha ilyen hagyná el a konyhámat letörném a kezemet. 

Nyilván mindez az évfordulós ebéden. Mondjuk szegény férj legalább jól választott.

Mindegy is, a lényeg a 4 év, nem a szar kaja.

___________________________________
*Az első verziót még vissza is küldtem, mert erősebb volt, mint a férj csilis csirkéje...

Ja, és szolgálati közlemény 2.:

Frissítettem a Mások életét - ott jobbra - a sok költözés miatt. Aki mégis kimaradt, az sikítson.

Teodora volt olyan jófej, és elküldte nekem a remekül működő blogexportot. (freeblog-wordpress-blogspot), de nekem valami miatt mégsem megy. A hiba az én készülékemben van* egyébként biztosan, úgyhogy akit érint próbálkozzon bátran. 

____________________
*A 7%.

Négy hétnyi szenvedés után úgy döntöttem, hogy leszarom, hogy én most kismama vagyok, és nem szedhetek be semmi a nyavalyámra, és elmentem az orvoshoz, hogy adjon valamit, de izibe. 

Szerencsére az orvos osztotta a véleményemet, miszerint nem lehet egy móka életemben először terhesen lázasnak lenni, és úgy orrdugulni, hogy napok óta csak a számon kapok levegőt. Így aztán abban maradtunk, hogy jöhet az orrspray, ha nem locsolom literszámra magamba. Amit meg nyilván nem. És komolyan el sem tudom mondani, hogy micsoda minőségi változást hozott ez az életembe. 

Mondjuk ettől a hidegrázás-láz-köhögés(-hányás) kombó még nem múlt el, de azért az antibiotikumig nem jutottunk.

Remélem nem is fogunk.

Bloggeréletem két jelentős pillanata jött el tegnap. 

Először rájöttem, hogy elfelejtettem a blog szülinapját. Ráadásul az ötödiket. Nem is értem, hogy hogyan történhetett. Nyilván annyira sok teendőm van, hogy erre már nem maradt kapacitás. Egyébként nagyon nem. Szóval egészen elképesztő, hogy már öt éve vekengem ide a baromságaimat....

Utána meg az történt, hogy felkértek írjak nyilvános babablogot a helyi mamioldalra. Mondjuk, aki kérte nem tudja, hogy már irkálok össze-vissza, így hát azt sem, hogy miket meg főleg, hogy hogyan...

Egyelőre még nincs döntés, mert

1. a gyereknek apja is van, aki már attól is ki van akadva, hogy babablogot írok (ezzel itt már talán megbékélt). Attól meg egyenesen kirázza a hideg, hogy fél város a kölök képeit nézegesse.
2. nem vagyok benne biztos, hogy van mondanivalóm hetente egy harmadik blogba is.
3. egyáltalán nem vagyok meggyőződve róla, hogy én lennék a kismamák gyöngye. Bár pár embert biztos megnyugtatna, hogy nem olvasok babapszichós könyveket, nem akarok otthonszülni, leszarom ha valaki fintorog az orvosom neve hallatán, még mindig nem fogadtam szülésznőt, és inkább elviszem az autót szervizelni, semmint szülésfelkészítőre mennék, usw...

Úgyhogy erre még alszom egyet. Aztán majd úgyis elmondom, hogy mi lett a döntés, de nyilván nem mutatom meg, hogy hova írok.

Tegnap aláírtuk a papírokat, ma utaltunk. Lehet, hogy mégiscsak lesz lakásunk otthonunk?

Roppant büszke lehetek magamra, hogy az elmúlt 34 évben még sosem sikerült lázat produkálnom, viszont a terhesség alatt a 3. trimeszterben már másodszor sikerül. F*sz kivan, komolyan.

És ugye elvből nem ezózunk, de hogy van az, hogy a szüleimnél csövezéssel töltött 5 hétből ez a negyedik, amikor dögrováson vagyok?

Olyan szinten agyamra ment már a lakásvásárlás körüli mizéria, hogy ma odáig jutottam, hogy betelefonáltam a Nemzetgazdasági Minisztériumba. 

Ilyen meglepetés vár reggel, ha előző este hagyom, hogy a férjem garázdálkodjon* a notebookomnál.

_____________________________

*Olyan rendes, hogy elpakolja a cuccot az ágyból, ha bealszom a filmen.

Az milyen cukiság már, hogy karosszéria javítás után úgy kapom vissza az autómat a szervizből, hogy kívül-belül csili-vilire van takarítva?

Úgy tűnik páros napokon jól vagyok, páratlanokon meg a haláltusámat vívom a b*zi megfázással.

Nem elég, hogy az éjszaka újra eluralkodott rajtam a megfázás,* még a google is azzal nyitotta a reggelt, hogy megszünteti a readert. Most komolyan milyen életem lesz nekem júliustól? 

Mindenki monnnyon le....

____________________________________
*Betegnek lenni terhesen nem egy móka, én mondom.

Nem tudom megszokni, hogy itt csiripelnek a madarak.

Vasárnap óta dögrováson vagyok. Kiderült, hogy a hülyeség ellen sem a csodagyerek, sem pedig a gravida nem véd.

Kellett nekem szombaton egyszál rövid ujjúban költözködnöm....

Sosem gondoltam volna, hogy lehetek annyira fáradt, hogy hideg rizi-bizit eszem vacsorára.

Reggel kicseréltettem a kávét, mert annyira szar volt. 

Lehet, hogy mégis hisztis kismama vagyok?

A tegnap este egy részét a szülőszobán töltöttünk a férjjel, de hálisten egy fél órával később azzal távoztunk saját felelősségre (still 2in1), hogy a kölökkel minden a legnagyobb rendben, és nekem sincs semmi bajom.

Így aztán az utolsó hetemet a munkahelyen ma rögtön egy nap szabival nyitottam. Holnap kezdődik a búcsúzós hepaj, aztán hétvégén költözés. 

How strange....

Na, egy csomó minden izgi dolog történik ám. Először itt volt a férjem - kis túlzással nem is emlékszem már rá, hogy mikor töltöttünk Pöstön ennyi időt - aztán meg én villámlátogattam hozzá a szülinapjára.

 

Közben voltunk elvitt a Vapianoba, meg én őt az IKEA-ba. A bababoltokról már ne is beszéljünk. És csak, hogy mindenki tudja: nekem olyan cuki férjem van, aki képes kisgyerekes anyukákkal csevegni a liftben arról, hogy melyik babakocsi a legtutibb.

 

A családom egyébként nagyon kitett magáért szülinap ügyben: ajándékok, torta, mi szem-szájnak ingere. És a férjem úúúúúúúúúúristen, haaaaarminc.

Nem hiszem, hogy a még hátra lévő 15 hétben tudnám überelni azt, amikor az éppen zenés-táncos mulatságba induló férjemet cinkelem olyanokkal, hogy aztán nem ám idegenekkel szóba állni, zsebkendőt eltenni, idegen lányokkal nem csókolózni.... 

És akkor ennél a pontnál keservesen elsírni magam.

Mondanom sem kell, hogy persze a vége mégiscsak hangos röhögés lett.