Egy csomó minden szuper dolog történt a héten: voltam kocsmakvízelni, amire már nagyon rég fájt a fogam, elvittük a férjet a kölkökkel a Hévíz-patakra kenutúrázni vagy hogy a kölök 14 (tizennégy!) gólt ütött egy tornán, csak hát az is történt, amíg én kvízeltem, hogy anyukám elesett, és azóta életveszélyes állapotban fekszik az intenzíven.

Szarakodik a mosogatógép újabban. Idén már harmadszor kellett kihívni a szerelőt - és eddig egyébként mindig 2 napon belül jött, de most már lassan egy hete várunk rá - és borasztó, hogy mennyire elkényelmesedtünk az elmúlt években.

Jó, én is érzem a probléma súlyát. De attól még probléma. Vagy legalábbis annak tűnik.

Sütöttem korvapuusti-t. Nyilván egyik gyerek sem ette meg. Mit is vártam?! 

Rá vagyok kattanva a finn kajákra. A múlt héten finn lazaclevest főztem. Mondjuk ott nem is voltak illúzióim, hogy majd ez lesz a következő családi kedvenc. De a saját listámra felvettem. 

A kölökkel holnap megyünk szakértői bizottságra a diszlexia gyanúja miatt, ezért aztán az utóbbi napokban olyan kérdésekre kell választ adnom, hogy és Einsteinnek is kellett járnia fejlesztésre?

Nyilván azt hazudtam, hogy tuti. 

Vasárnap délután 4 különböző* embertől kaptam egy órán belül választ a munkához kapcsolódó e-mailjeimre. Naplopó tanárok/kutatók, akik vagyunk. Vagy inkább hülyék.

_________________________________
*Jó, ezek közül az egyik német volt és doktorandusz, szóval az ő esetében ez nem volt annyira meglepő.

A héten tényleg elegem lett a suliból. De még annál is inkább az idióta szülőkből. 

A tanítónő szerint a kölök nem készül az órákra (harmadikos, egyébként), de 8 jegye van feleletre vagy órai munkára az első félévben. Mind ötös. Aztán vannak szülők, akik szerint az ő gyereküket nem érinti, hogy a fél osztály* felnőtt tartalmakat nézeget az egyik kisfiú eszközén, mert ez csak a fiús szülők problémája. 

Hagyjuk is.

____________________________________________
*Legalábbis ennyi szülő vallotta be, hogy az ő gyereket látott már ilyet.

Meg még az is volt, hogy kaptam két 30y koncertjegyet is. Egyelőre éles harc folyik a másik jegyért a kölök és a sógórnőm között. 

Kaptam tollakat a kölköktől. Pirosat, hogy tudjak felmérőket javítani! És szivecskés füzetet. Meg kellett zabálni az izgatottságukat. 

Volt torta is, vörösbársony. Végül legalább az egyik gyerek evett belőle. Fél siker. 

4 hónap után eljutottunk végre odáig, hogy a tanító megkérdezte szóban is a kölköt, miután kettes (!) lett az angol szódolgozata. Nem lepődtem meg különösebben, hogy az erősen diszlexia gyanús kölök mindet tudta.

Lelkileg, érzelmileg vagy testileg gondolod anya? - kérdezte a kölök, mikor visszatértünk arra a témára, hogy hogyan érzi magát az iskolában.

Végül amúgy arra jutottunk, hogy kicsit aggódik Szabika miatt, mert lehet, hogy megsértődött rájuk, amiért nem akartak arról beszélgetni a szünetben, amiről ők. 

Ez azért megnyugtatott engem.

Ugyanabban az álomban voltam Kemény István csaja, és Grecsó Krisztián felesége. Agyamra mehetett a kortárs irodalom.

Az első tanítási napon reggel 8.30-ra már leszedtem, kimostam és vissza is raktam a gyerekszobában a függönyt. Az élet apró örömei.

Mondjuk ez nem kompenzálja sajnos azt, hogy a kölöknek reggel misztikus hányingere volt. Gyanítom ennek is köze lehet az első tanítási naphoz.

A hétvégén játszottak a fiúk a Magyar Jégkorong Napján a Városligetben. Egy káosz az egész, és idegbaj a köbön a szülőknek, de remélem legalább majd elmesélik az unokáiknak, hogy minden baromságra hajlandó voltam (nem) annak érdekében, hogy világhírű jégkorongozók legyenek.

Morcsányi Géza kapcsán eszembe jutott, hogy igazán érdemes lenne újra néznem a Testről és lélekrőlt. Aztán kb. a 10. percben rájöttem, hogy ezt a filmet én még nem is láttam. 

Abban mondjuk nem tévedtem, hogy zseniális és érdemes újra nézni. Ne hagyjátok ki!

No, hát volt egy nyugis napunk az évben. Tegnap.

Ma először a férj maradt itthon fülfájással reggel, aztán délután már anyámat kellett kórházba vinni. (Egyelőre gyomortükrözés, aztán majd meglátjuk.)

A kölök reggel 9-kor már visszasírta az elsős tanítóját: "szerintem a Lívia néni tuti nem adott volna házit a szünetre". És értem is a passzív agresszióját, az én kezem is ökölbe szorult, amikor meghallottam, hogy "az első 25 oldal van feladva az íráskönyvből."

Vissza lehet vajon szokni a blogolásra? 

Sosem szoktam újévi fogadalmakat tenni - amúgy sem vagyok túl jó benne (vagy legalábbis valamiért ezt gondolom). 

Na, mindegy is. Majd úgyis kiderül. Akkor legyen az a terv, hogy 2023-ban újra blogolok. Mert amúgy az attól még menő, hogy már szinte alig blogol valaki.

Szóval, sziasztok!

Nyilván egy sznob liba vagyok, de miért nem tudják a szülők a tanítónőt tanítónőnek szólítani - ha már a keresztnevén nem merik, gondolom a magázódás* miatt?!

A "kedves Tanárnő" még csak hagyján, de a kedves "kedves Oktató(ink-wtf?!)" tényleg agyzsibbasztó már.

___________________________

*Ez mondjuk megér egy külön misét.

No, hát eljutottam oda az elmúlt 23 év alatt, hogy a Fideszt kivéve már mindenkire szavaztam. 

A karanténban töltött tavaszi szünet után a pünkösdi hétvégét is itthon töltjük. Hello calici!*


____________________________
*Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a kölök egész olcsón megúszta - csak a legjobb barátja szülinapjáról maradt le.

Na, hát ma hajnalban jött egy üzenet az oltatlan játékostól, hogy ő ma nem tudja vállalni (wtf?) a kávézást, de az otthonában* szívesen lát bennünket. Ötből három embernek ez nem működik - nekem mondjuk azért sem, mert a két gyerek két különböző foglalkozáson van ma este, férjből meg csak egy van, ugye.
Meg egyébként is.
Tököm az ilyen barátságokba.

______________________________

*Ami nem a városban van. 

Borzasztó nehezen viselem az ilyen én csak kint kávézhatok, vagy olyan helyre menjünk, ahova nem kell a kártya típusú dolgokat, azoktól az emberektől, akik "nem oltatnak".*
Közben meg vér komolyan előadják, hogy nekik kéne az egyik oltási kártyám.**

Miért kéne nekem tekintettel lennem az idiótákra?

__________________________________

*Másfél óra alatt 3 ilyenbe is belefutottam. 
**Ezt a részét meg végképp nem tudom értelmezni.

Hirtelen felindulásból* kiálltam a sort én is tegnap. Minden előzetes várakozással ellentétben 23 perc alatt kerültem sorra. Az oltóponton minden flottul ment: az orvosok/ápolók profik voltak, a katonák kedvesek, az emberek nyugodtak. Mintha nem is ebben az országban lettünk volna.

Semmi mellékhatása nem volt eddig egyébként. Biztos ez is az elcseszett immunrendszerem miatt van.

__________________________________

*Volt-e orvosi indoka az eddigi 3 hónapos várakozásnak fertőzés után, vagy ez csak pusztán oltásszervezési kérdés?

Lekáderezte az óvónéni a szomszéd csajt - úgyhogy mondtam neki, hogy normális család, ne aggódjon, nyugodtan felvehetik a kiskölköt a csoportba. Mondjuk hónapok óta nem is köszön, de úgy gondoltam én nem süllyedek egy bizonyos szint alá. 

Azért ha legközelebb összefutunk, nem felejtem el megemlíteni neki, hogy kérdezte az óvónő, hogy kifélék-mifélék. Hadd aggódjon csak, hogy felveszik-e a gyereket. 

Kicsinyes vagyok, ez van.

A gyerekek holnap elmennek suliba/oviba. A fene sem tudja, hogy mi a jó megoldás. Remélem, hogy velem együtt ők is átestek a fertőzésen. A férj kapott már oltást. 

Az mindenesetre nem fenntartható, amit az elmúlt 8 héten csináltam/tunk. Egyszerűen képtelenség ellátni a munkámat, etetni őket non-stop, tanítani az elsőst, és foglalkozni az ovissal párhuzamosan. (A férj nem itthonról dolgozik.) Már nem is érzem magam szarul, hogy nem megy.  Amit nem engedtem el az a tanulás és kaja: lecke nem maradt el, és éhen sem haltunk. Minden másban csak a minimumra játszottunk. 

______________________________________
Ja, és tetüpara is van osztályban. Ez legyen a legnagyobb gondunk! 

A sok #EP71-es poszt miatt gondolkodtam, hogy nekem mi a kedvenc EP idézetem. Aztán eszembe jutott a vonal alatti rész: Volt Van egy nő. Szeret. Igaz sem volt. 

A kedvencem amúgy ez:

"Kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot."

(Harmonia caelestis)