Szerintem még sosem írtam év végi összegzőt. Lehet, hogy most sem az lesz, de legalább később tudni fogom, hogy mit nem blogoltam le év közben. 

Szóval, februárban elkezdtem újra dolgozni. A régi hely lett az új. Volt persze némi sz*rkavarás, és jól felmondtam az előző helyen, miközben itt meg nem vettek fel. De órát tartani meg kellett, nyilván. (Aztán ez közben rendeződött szeptemberben.) A kicsi kölök 3 napot bölcsizett nyárig, a többi napon meg 100%-ban az anyukája voltam. A nagy(obb) kölök meg közben ügyes-okos óvódás volt.

A munka ismerős, de másik hely, másik emberek, másik nyelv. Kötetlen munkaidő, 46 nap szabadság. Nekem most nem kell ennél több, ez az igazság.

Nyáron volt sok-sok együtt töltött idő. Nagyon sok Balaton, móka, kacagás. 

A srácokkal amúgy most már sokkal könnyebb, de pl. az állandó csépelésen én nagyon nehezen lépek túl. Pedig kéne. Még mindig nem esznek rendesen. Szeptember óta emiatt terápiázunk. Hogy lesz-e megoldás azt nem tudom. Lépkedünk előre, az biztos.

Ősszel lett egy kis vitorláshajónk.

Szeptemberben aztán kiderült, hogy ki kell venni a mandulámat, így aztán dolgozhattam jó sokat előre. A mandulaműtét amúgy pont olyan szar, mint amit mások mesélnek előtte. Mucotomiaval egy menetben meg különösen sétagalopp. 1 hét kórház, 2 hét otthon. De még sosem vártunk ennyire felkészülten a karácsonyt. Tiszta udvar, rendes ház. 

Nem lett összegzés mégsem. A többi meg on-going, lesz még szó róluk úgyis.

Tök jól állnék a karácsonyi előkészületekkel, ha tudnám, hogy hova tettem azokat az ajándékokat, amiket a nagymamám "vett" a dédunokáinak.

Sokat elmond a mentális állapotomról, hogy 53 perc után tűnt fel, hogy angol felirattal nézek egy filmet.

A mai nap rádöbbenése, hogy mindennek ellenére én vagyok az, aki akar még ebbe az egészbe bármit belefeccölni.

Majd, ha 5:10-be tudok futni. Baszd meg fűnyíródat inkább.

No, hát minden rendben ám. Cuki vagytok. Meghattok mindig.

Téma lenne dögivel, csak lusta vagyok, vagy nem is tudom. Nehéz ide visszarázódni, azt hiszem. Ezt a posztot is vagy két hete írom. Vagy legalábbis fejben írom. Mindegy is.

De akkor legalább legyen itt valami, hogy könnyebb legyen újra kezdeni.

A férjem motivációként nekem adta a legmenőbb ultrafutós trikóját, úgyhogy én lehetnék a legvagányabb kezdőfutó, ha nem kapott volna le mindkét lábamról a legocsmányabb arcüreggyulladás már másnap.

Nem kéne ezt erőltetni, mindig mondom.

1 hónap alatt sikerült e-mail címet szereznem az új munkahelyemen. És volt benne 358 olvasatlan e-mailem 8 évvel ezelőttről.

Még be sem tettem a lábamat a régi az új munkahelyemre, de már jönnek a telefonok, hogy nem vinnék-e el még egy tárgyat ebben a félévben. Angolul. Hát, nem.

Semmi nem változott az elmúlt 8 évben. Mondjuk én kapásból nemet mondtam. Ez változott.

Az elmúlt két hétben volt először bronchitis (a nagynak), másnap coxsackie (a kicsinek),  hétvégén mindkettő nyilván. Aztán bronchitis a másiknak, arcüreggyulladás (nekem), egy eltörött kisujj (a férjemnek), tegnaptól meg vélhetően hólyaghurut a nagynak. F*szkivan.

Egyébként meg a kicsi cukorborsó két éves lett ma. 

XX

A kölök hétfőn elkezdte az ovit, és ma már olyan éktelen sírást vágott le reggel, hogy én is bőgtem egy sort vele megszakadt a szívem. És akkor az óvónőnek az a legnagyobb problémája, hogy miért a keresztnevemen szólít...

Csak.

Még akár egy szuper utolsó nyári nap is lehetett volna a Balatonon, de nekünk persze sikerült elszarni az egészet a délelőtti üvöltözéssel. Aminek persze semmi eredménye azon kívül,* hogy az egész délután bődületesen fájt a fejem, és alig láttam a sok sírástól. 

Miért nem tudok innen továbblépni, miért?!

*Legyünk álszentek, és gondoljuk azt, hogy a kölkök nem hallottak semmit. De.

Én ugye minden szarból ügyet tudok csinálni, úgyhogy nyilván ovis zsákot sem úgy intéztem a kölöknek, hogy vettem egyet ötszázé' a plázában. 

Napokig hajkurásztam a traktoros anyagot, de megérte,  mert az első reakció az volt, hogy "húh, klassz! A miénk? "

Adri varrta, és ilyen szuper lett. 

Volt a hétvégén Csopak megint, de be kell, hogy lássam semmi sem lesz már olyan, mint 3-4-5 éve. A legjobb csapat voltunk, aztán szétcincálták az évek.

A kicsi hónapok óta földhözverős hisztit csapott, ahányszor a nagyot otthagyjuk az "oviban", úgyhogy a múlt héten engedtem a csábításnak és a hiszti kezdetén mondtam neki, hogy üljön le, felvesszük a váltócipőjét.* 

Egyelőre úgy tűnik, hogy ennyi volt a beszoktatás.

___________________________
*Azért készültem.

Ma este már eggyel több csillag ragyog az égen. 

Meghalt a nagypapám.

Nahát, hónapokig tartó vekengés után összeszedtem magam, és az esélytelenek nyugalmával írtam egy e-mailt. Aztán a találkozó harmadik mondatánál kiderült, hogy ők meg pont engem akarnak, pont így, és pont akkor, amikor én is akarom őket. 

Ha ez így összejön - mert azért nyilván nyugtával dicsérjük majd a napot - akkor hivatalosan is én leszek a legmázlistább munkakereső a környéken.

Itt olyanok mennek, hogy tüntetésre és flash mob-okra járok. Szalagot tűzök a hajamba ki, és aláírást gyűjtök. Hogy van-e értelme...

Közben a kölök három éves lett, és ezzel párhuzamosan elkezdett beszélni.* Nyilván foci eb alatt kell ezt elkezdeni. A basszuskulcs már nagyon jól megy neki. És akkor még örülhetek, hogy ezzel kezdte.

Ez az utolsó nyarunk hármasban,** ez mondjuk elég rémisztő.

____________________________

*Megkésett beszédindulás miatt aggódunk itt már egy ideje. Szakemberek szerint feleslegesen. Nekik legyen igazuk.

**Hacsak valami csoda nem történik jövő nyárig.

A férjem tök komolyan gondolja, hogy nem megyünk el a nagyszüleim 65. (tényleg a hatvanötödik) házassági évfordulójára rendezett családi kerti partira, csak azért mert az szombaton* lesz.

_______________________________________

*Az a becsípődése, hogy találkozzam a családommal akkor, amikor ő dolgozik. Hétvégén nem lehet.

Berci ma először adott cuppanós puszit.

Ez is egy első, meg egy  utolsó.

Nem írom le a napomat, de azért elmondom, a férjem autójának feltörése csak egy apró kis epizód volt benne. 

Mindenki mondjon le. 

Ma a legnagyobb problémám az, hogy valamelyik gyerek lekapta a baloldali shift-et, és az istenért nem tudom visszatenni. 

Kezeljük helyén a problémákat.

Aztán persze hajnali 5-kor sikerült olyat produkálni(a), hogy rögtön lett akut ok. F*szomba már.

Mostanában megint sokat gondolkodom arról, hogy mikor sz*ródott el ez a házasság.* Ott még nem tartok, hogy mindig is ilyen lett volna. Bár lehet...

_______________________________
*Nincs akut oka, csak általános közérzet.

Hetekig görcsöltem azon, hogy melyik oviba írassam a kölköt. Maradjunk annyiban, hogy nem kellett volna. Perec lesz a jele. 

Hogy szeptemberben oviba megy? Hagyjuk is.