Olyan szinten vagyok az utóbbi időben szopóágon - pardon my french - hogy amikor hétfőn reggel fél nyolckor az iskola előtti parkolóban beszakadt alattam a csatornafedél, a szemem sem rebbent.

Nincs annál megrendítőbb, amikor a nyolcéves fiad zokogja a nyakadba, hogy "tudom, hogy neked a legrosszabb a világon, mert te az anyukádat veszítetted el."

És akkor ma reggel a munkában is a nyakamba szakadt a szar. Nyilván tudom, hogy ez csak egy munkahely, de az elmúlt években sok-sok energiát és lelkesedést tettem bele ebbe, hogy csináljuk, hogy jól csináljuk. Most meg a nyakunkba (vagy csak az enyémbe?!) borul minden, mert inkompetens idióták vannak ebben az országban mindenütt.

Egy csomó minden szuper dolog történt a héten: voltam kocsmakvízelni, amire már nagyon rég fájt a fogam, elvittük a férjet a kölkökkel a Hévíz-patakra kenutúrázni vagy hogy a kölök 14 (tizennégy!) gólt ütött egy tornán, csak hát az is történt, amíg én kvízeltem, hogy anyukám elesett, és azóta életveszélyes állapotban fekszik az intenzíven.

Szarakodik a mosogatógép újabban. Idén már harmadszor kellett kihívni a szerelőt - és eddig egyébként mindig 2 napon belül jött, de most már lassan egy hete várunk rá - és borasztó, hogy mennyire elkényelmesedtünk az elmúlt években.

Jó, én is érzem a probléma súlyát. De attól még probléma. Vagy legalábbis annak tűnik.

Sütöttem korvapuusti-t. Nyilván egyik gyerek sem ette meg. Mit is vártam?! 

Rá vagyok kattanva a finn kajákra. A múlt héten finn lazaclevest főztem. Mondjuk ott nem is voltak illúzióim, hogy majd ez lesz a következő családi kedvenc. De a saját listámra felvettem. 

A kölökkel holnap megyünk szakértői bizottságra a diszlexia gyanúja miatt, ezért aztán az utóbbi napokban olyan kérdésekre kell választ adnom, hogy és Einsteinnek is kellett járnia fejlesztésre?

Nyilván azt hazudtam, hogy tuti. 

Vasárnap délután 4 különböző* embertől kaptam egy órán belül választ a munkához kapcsolódó e-mailjeimre. Naplopó tanárok/kutatók, akik vagyunk. Vagy inkább hülyék.

_________________________________
*Jó, ezek közül az egyik német volt és doktorandusz, szóval az ő esetében ez nem volt annyira meglepő.

A héten tényleg elegem lett a suliból. De még annál is inkább az idióta szülőkből. 

A tanítónő szerint a kölök nem készül az órákra (harmadikos, egyébként), de 8 jegye van feleletre vagy órai munkára az első félévben. Mind ötös. Aztán vannak szülők, akik szerint az ő gyereküket nem érinti, hogy a fél osztály* felnőtt tartalmakat nézeget az egyik kisfiú eszközén, mert ez csak a fiús szülők problémája. 

Hagyjuk is.

____________________________________________
*Legalábbis ennyi szülő vallotta be, hogy az ő gyereket látott már ilyet.

Meg még az is volt, hogy kaptam két 30y koncertjegyet is. Egyelőre éles harc folyik a másik jegyért a kölök és a sógórnőm között. 

Kaptam tollakat a kölköktől. Pirosat, hogy tudjak felmérőket javítani! És szivecskés füzetet. Meg kellett zabálni az izgatottságukat. 

Volt torta is, vörösbársony. Végül legalább az egyik gyerek evett belőle. Fél siker. 

4 hónap után eljutottunk végre odáig, hogy a tanító megkérdezte szóban is a kölköt, miután kettes (!) lett az angol szódolgozata. Nem lepődtem meg különösebben, hogy az erősen diszlexia gyanús kölök mindet tudta.

Lelkileg, érzelmileg vagy testileg gondolod anya? - kérdezte a kölök, mikor visszatértünk arra a témára, hogy hogyan érzi magát az iskolában.

Végül amúgy arra jutottunk, hogy kicsit aggódik Szabika miatt, mert lehet, hogy megsértődött rájuk, amiért nem akartak arról beszélgetni a szünetben, amiről ők. 

Ez azért megnyugtatott engem.

Ugyanabban az álomban voltam Kemény István csaja, és Grecsó Krisztián felesége. Agyamra mehetett a kortárs irodalom.

Az első tanítási napon reggel 8.30-ra már leszedtem, kimostam és vissza is raktam a gyerekszobában a függönyt. Az élet apró örömei.

Mondjuk ez nem kompenzálja sajnos azt, hogy a kölöknek reggel misztikus hányingere volt. Gyanítom ennek is köze lehet az első tanítási naphoz.

A hétvégén játszottak a fiúk a Magyar Jégkorong Napján a Városligetben. Egy káosz az egész, és idegbaj a köbön a szülőknek, de remélem legalább majd elmesélik az unokáiknak, hogy minden baromságra hajlandó voltam (nem) annak érdekében, hogy világhírű jégkorongozók legyenek.

Morcsányi Géza kapcsán eszembe jutott, hogy igazán érdemes lenne újra néznem a Testről és lélekrőlt. Aztán kb. a 10. percben rájöttem, hogy ezt a filmet én még nem is láttam. 

Abban mondjuk nem tévedtem, hogy zseniális és érdemes újra nézni. Ne hagyjátok ki!

No, hát volt egy nyugis napunk az évben. Tegnap.

Ma először a férj maradt itthon fülfájással reggel, aztán délután már anyámat kellett kórházba vinni. (Egyelőre gyomortükrözés, aztán majd meglátjuk.)

A kölök reggel 9-kor már visszasírta az elsős tanítóját: "szerintem a Lívia néni tuti nem adott volna házit a szünetre". És értem is a passzív agresszióját, az én kezem is ökölbe szorult, amikor meghallottam, hogy "az első 25 oldal van feladva az íráskönyvből."

Vissza lehet vajon szokni a blogolásra? 

Sosem szoktam újévi fogadalmakat tenni - amúgy sem vagyok túl jó benne (vagy legalábbis valamiért ezt gondolom). 

Na, mindegy is. Majd úgyis kiderül. Akkor legyen az a terv, hogy 2023-ban újra blogolok. Mert amúgy az attól még menő, hogy már szinte alig blogol valaki.

Szóval, sziasztok!

Nyilván egy sznob liba vagyok, de miért nem tudják a szülők a tanítónőt tanítónőnek szólítani - ha már a keresztnevén nem merik, gondolom a magázódás* miatt?!

A "kedves Tanárnő" még csak hagyján, de a kedves "kedves Oktató(ink-wtf?!)" tényleg agyzsibbasztó már.

___________________________

*Ez mondjuk megér egy külön misét.

No, hát eljutottam oda az elmúlt 23 év alatt, hogy a Fideszt kivéve már mindenkire szavaztam. 

A karanténban töltött tavaszi szünet után a pünkösdi hétvégét is itthon töltjük. Hello calici!*


____________________________
*Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a kölök egész olcsón megúszta - csak a legjobb barátja szülinapjáról maradt le.

Na, hát ma hajnalban jött egy üzenet az oltatlan játékostól, hogy ő ma nem tudja vállalni (wtf?) a kávézást, de az otthonában* szívesen lát bennünket. Ötből három embernek ez nem működik - nekem mondjuk azért sem, mert a két gyerek két különböző foglalkozáson van ma este, férjből meg csak egy van, ugye.
Meg egyébként is.
Tököm az ilyen barátságokba.

______________________________

*Ami nem a városban van. 

Borzasztó nehezen viselem az ilyen én csak kint kávézhatok, vagy olyan helyre menjünk, ahova nem kell a kártya típusú dolgokat, azoktól az emberektől, akik "nem oltatnak".*
Közben meg vér komolyan előadják, hogy nekik kéne az egyik oltási kártyám.**

Miért kéne nekem tekintettel lennem az idiótákra?

__________________________________

*Másfél óra alatt 3 ilyenbe is belefutottam. 
**Ezt a részét meg végképp nem tudom értelmezni.

Hirtelen felindulásból* kiálltam a sort én is tegnap. Minden előzetes várakozással ellentétben 23 perc alatt kerültem sorra. Az oltóponton minden flottul ment: az orvosok/ápolók profik voltak, a katonák kedvesek, az emberek nyugodtak. Mintha nem is ebben az országban lettünk volna.

Semmi mellékhatása nem volt eddig egyébként. Biztos ez is az elcseszett immunrendszerem miatt van.

__________________________________

*Volt-e orvosi indoka az eddigi 3 hónapos várakozásnak fertőzés után, vagy ez csak pusztán oltásszervezési kérdés?