És akkor ma felhívtak a rendőrkapitányságról, hogy egyeztessük a karanténomat. Mondtam, hogy semmi akadálya, de hétfőn lejárt. Jaaa, hát akkor rendben van, további jó egészséget kívánnak.

Biztos, hogy ha komolyan betegek lettünk volna, akkor nem foglalkoznék ilyenekkel, de mennyire abszurd az már, hogy nekem, aki beteg voltam 5 nappal előbb lejár a karantén, mint a család többi tagjának, akinek kutya bajuk, semmi tünetük nem volt az elmúlt 12 napban?

Nekem a tünetektől megjelenésétől kezdődik a karantén, és legalább 10 napig tart. De akkor ér végét, amikor a háziorvos gyógyultnak nyilvánít. Ez hétfőn megtörtént, keddtől nem vagyok karanténban. 

A férjet és a gyerekeket nem tesztelik, mert nincs tünetük  (ez rendben is van), de a karanténjuk az én tesztem napjától számít. Mivel engem sikerült az 5. tünetes napomon letesztelni, ezért nekik így 5 nappal tovább tartana a karantén, persze az ÁNTSz szerint legyen akkor már a lúd kövér és rögtön 11 napra vágták őket karanténba. Szerencsétlen kölkök az egész tavaszi szünetet a bürokrácia csapdájában töltik a lakásban. 

A határozat egyébként kedden jött meg. És ilyenek vannak benne. 

Egyébként kiét használnám, ha nem a sajátomat? Abszurdisztán. 

És nem vagyok attól sem boldog, hogy ennél rosszabb kimenetek is lehetségesek: ha a férjet pozitívnak tesztelnék időközben, akkor szerencsétlen gyerekeknek újra kezdődne a 10 nap.

Csak, hogy lehessen hol visszakeresni majd évek múlva, ha kell: a kisebbik kölköt is felvették a suliba. Nagyon büszke magára. Meg én is rá, persze.

Amúgy meg várjuk a tesztemet. Mondjuk már sokkal jobban vagyok, mint hétvégén, úgyhogy egyesek szerint ez nem is lehet covid.
Tegyük meg tétjeinket. Szerintem az.

 A bőrgyógyász letiltott ma a Sinovacról és Szputnyik V-ről. Ettől valahogy egészen megnyugodtam.

 Ilonka bejegyzéséről jutott eszembe, hogy végül is ez már örökre így marad?!

A kölköt mint tudjátok felvették az általam favorizált suliba. Ez a megye egyetlen két tannyelvű általános iskolája, kis túlzással mindenki erre feni a fogát. A következő reakciókat kaptam én és/vagy a gyerek is:

a) Úristen, az nagyon nehéz lesz! - köszi, vedd csak el a gyerek kedvét a sulitól már most.

b) Áh, idén biztos nagyon kevesen jelentkeztek, azért vették fel! - Hallottál te róla, hogy az új oktatási törvény szerint az a gyerek, aki betöltte a 6. életévét iskolakötles, puntum!? De még ha így is lenne, akkor is....kurvaanyád.

Alig vártam már, hogy kezdődjenek az új évadok a sorozataimban, erre mindegyikben hülye covid téma megy. Nyilván ez legyen a legnagyobb bajom az életben, de azért remélem, hogy holnap a Koronában nem lesz maszk a királynőn.

 Évek óta tervezgetem, hogy majd ha a kölök iskolás lesz* veszek neki egy gyönyörű tiszacipőt.

Erre a büdöskölke nem inkább egy feketét választ?! Jó, nyilván nem kellett volna megkérdezni, hogy neki melyik tetszik.

__________________________
*Valami idióta elmélet szerint azt képzelem, hogy a puszta ténytől, hogy iskolás lesz majd nem rúgja szét egy hét alatt a cipőit.

Délelőtt a munkahelyemen az egyik kolléganő kérdezi a fiúktól, hogy "és, délután mit fogtok csinálni?"

B (7 éves, óvodás*): Anya azt mondta, hogy délután is doktori védés lesz.


______________________________
*Jó, mondjuk már majdnem iskolás.

Azért egy doktori felvételi anyagban azzal szembetalálkozni, hogy "bloggerkedtem" elég hajmeresztő. Konzerv vagyok.

Egy darabig azt hittem, hogy majd szembejön egy nagyszerű mondat, és elviszi a gombócot a gyomromból. De hiába jött a mondat,* csak a gombóc maradt és a csend. 

Nincs igazság. 

_______________________________

*EP nyilván.

Mostanában sokszor eszembe jut ez. Főleg azért, mert tényleg így is lett. 

Ma 5 éve vagyok tünetmentes. 

Így 5 év után eljutottunk odáig, hogy a bőrgyógyászom közölte, hogy tegezzem már nyugodtan, nem véletlenül csinálja ám. 

Hát, izé...

Borzasztóan üres volt a lakás 11 hét home office után. Délután már erősen gondolkodtam, hogy bekapcsolok egy Katica és fekete macskát.

De a kölkök annyira boldogok voltak, hogy találkozhattak végre a barátaikkal.

A férjem azzal indította útnak a fiúkat,* hogy anyának ma nyugis napja lesz! És tényleg végignyomtam 9 doktori komplex vizsgát 6,5 óra alatt, hogy egyszer sem kellett szendvicset csinálnom vagy feneket törölnöm. 

______________________________________
*Kénytelen voltam átmenetileg deportálni őket a tesómékhoz. És egyébként a sógornőm a legmenőbb nagynéni, mert nem elég, hogy bevállalta a négy gyereket egész napra, de még bicajtúrára is elvittek őket.

A kölkök ma letoltak velem egy doktori védést. Mindenkinek szívás a karantén. 

Miután tegnap 7 órát a teljesen üres munkahelyemen töltöttem - mondjuk ebből hatot 2 hülye cikk szerkesztésvel csesztem el - ma szuper napunk volt a kölkökkel, és még dolgoztam is közben. 

Az egyedüllét kisimította a ráncaimat csodákat tesz.

A karantén eddigi legalja.

• A kicsi 3.50-kor átkiabál, hogy átjöhet-e aludni. Átjöhet, de én 6-ig nem tudok visszaaludni. 6.05-kor még ránézek az órára, utána 6.33-kor ébredek egy rémálomból, miszerint a lakásszövetkezet kivágta a sövényünket. Hagyjuk. Közben persze kiderül, hogy végre kész az e-learning felüleletem - mivel üssem el az ébrenlétet, mint munkahelyi e-mailek olvasgatásával, ugye?! Dolgozhatok benne!
• 6.35-kor a gyerek is felébred, úgyhogy adok neki tejet, és elhúzok a boltba kifliért. Mire visszajövök már a nagy is ébren, férj visszaaludt, nyilván.
• 7.00 és 7.50 között adok nekik enni, inni, hagyjuk is.
• 8.10-kor leülök dolgozni: van egy csomó kérdés az e-learninggel (mi lesz a duplumokkal, változtathatom-e saját hatáskörben a kövtelményrendszert, ilyenek), megbeszélem a kolléganővel, hogy 9 és 12 között átnézzük valamikor. Levelezek a folyóirat szerkesztővel, hogy melyik szerzővel mit kell tisztáznom, tisztázok néhánnyal közben persze. Doktori iskolában nyugi van. 
• 9.05-kor apám hív, hogy valamit át és alá kéne írnom. Átjöjjön-e. Nyilván ne. Felöltözöm, átmegyek. Boltból kell-e valami. Nem kell, de átviszem a tejfölöket, amit a múltkor nem. Férj marad a kölkökkel. De igyekezzek, mert ő hósésben akar futni. Mesét néznek. 
• Átmegyek megcsinálom, aláírom. Közben szól az ügyvéd, hogy a doktori címes ügyben megint szarakodás van. Átküldi a meghatalmazást, rendben. Aláírom, beszkennelem. Apám észreveszi, hogy megint nincs rajta a dr. Kínunkban röhögünk. Átírom, aláírom, beszkennelem. Nyomtatok színezőket. Közben anyám keres pezsgőtablettás dobozt. Apám ad gumikesztyűt. 
• Hazafelé nem teszem kihangosítóra a telefont. Hárman hívnak, a 7 perces úton. Megállok a papírboltnál. Kb. 3 hete jó érzékkel kihajítottam az ócska festős cuccokat. Veszek ezt-azt, bizbaszt. A parafadugós kérdésnél az eladócsaj kifakad, hogy elege van már a távoktatásból, ennyi baromságot már ő sem bír ép ésszel. Megnyugtatom, hogy a gyerekek akarnak tutajt, nem az óvónénik. Parafa nincs. Két filccel (bullet journalhoz) vígasztalom magam az otthagyott hatezer forint miatt.
• Hazaérek - a konyhában nyilván még a reggeli cuccok szétdobálva - telefonálok. Doktori iskola, persze. 11 óra, gyerekek nyihognak, hogy ehetnek-e szendvicset. Nem ehetnek, nekiállok ebédet főzni. Brokkolis csirke. Egyik gyereknek tegnapi maradék rizs, friss rántotthússal. Másiknak sültkrumpli, meg nekünk is. Közben telefon az informatikustól, hogy tudom-e a gépem nevét. Mert azt írtam, hogy nem tudom. Most sem tudom. Gép be van-e kapcsolva. Be. Nincs. Telefon a bent lévő ügyeletesnek, hogy kapcsolja be. Nem veszi fel. Visszahív. Persze csinálja. Apám hív, valami elcsesződött. Per telefon javítom a dokumentumot. Mentés, nyomtatás. Közben kész az ebéd. Férj finnyog, gyerekek esznek. Én majdnem sírok. 
• Jön e-mail az oviból: folytatódnak a fejlesztések. Gyógytorna feladatsor, logopédia. Kérdezem őket, hogy akarnak-e skype-olni a logopédussal. Nem. Oké, akkor velem kell megcsinálni a feladatokat. Ne, inkább a logopédus néni. Megértem, én is utálom már magam. Kis túlzással már a kollégák beszédhibáit is javítom.
• Gyerekek játszanak, én elolvasom a délelőtti leveleket. Intézek napok óta halogatott ügyeket. 14.00-kor skype-olnom kell, utána festünk ígérem. 13.55-kor szól a kolléganő, hogy felsővezeték szakadás van, a férje oda rohan, lehet-e később. Persze. Gyerekek nem értik, hogy mi köze a favágásnak-vezetékszakadásnak-pótlóbuszoknak a festéshez, de van. Lassan hiszti is. Apám áthozza a délelőtti papírt, aláírom újra. Végre skype-olunk, megbeszéljük, kitaláljuk, megírjuk. Férj közben hóesésben fut.
• 15.53-kor végzünk, még válaszok pár e-mailre. 16.10-kor bezárom a webmailt. 
• Festünk. Mindenki boldog. Férj is.
• 17.30-kor a gyerekek esznek szendvicset. A nagy bowlingpályát csinál. Tegyük fel a Katica-oldalra. Fényképezünk. Nem tesszük végül fel. 
• 18.30-kor a kicsi nyihog, hogy vele senki nem játszik állatkertest. Játszunk. 
• 19.00: jelez a nagy órája, itt a fürdésidő. Két gumikesztyűvel mennek a kádba. 10 perc múlva a kicsi feje tiszta víz. Megkérdezem tőlük, hogy melyiküknek nem világos, hogy a kicsi fejét nem érheti víz. Jajj, hát azt ők elfelejtették. Remek, most szoronghatok a grommet miatt is.
• 19.20-kor a férj megkérdezi, hogy mit fogunk vacsorázni. Fogalmam sincs. Nem főzök valami tésztát? Nem. Kér-e szendvicset. Nem. Eszem. Te eszel? Eszem. Ő is ehet? Egyen.
• 20.10 a kicsi nyávog, hogy ő éhes. Kér szendvicset? Nem kér. Sunyiban iszik egy acitmelt. Nem haragszol?! Nem haragszom.
• 20.12 a kicsi nyávog, hogy éhes. Esznek szendvicset. 
• 20.20 mindjárt mennek aludni. Én is.

A délutánunk legnagyobb problémája az volt, hogy sokat kell-e még várni amíg mehet a Zsombival a suliba.

Mert nem csak az anyukája, de a suli is úgy gondolta, ha szeretnék, ha oda járna.

Meg is ünnepeltük gyorsan egy málnafagyival.

Kíváncsi voltam kb. mennyit ér egy ilyen önkéntes karantén. Nyilván ez így a legegyszerűbb változat. Nincs benne a férj sem, aki dolgozik és reggel hozott kiflit is.

De nem is ez a legdurvább nap, mert hétfőnként  nincs órám, és a kölkök sem mennek az ovin kívül sehova.

Tanulságos, így is.

Elképzeltem, hogy hogyan fogunk előadásokat streamelni, miközben nem tudunk három különböző emberrel skype-on felvételiztetni, mert nem bírja a rendszer. 

Sehogy, ha jól gondolom.

"Én nem szeretnék ide járni, én a Petőfibe akarok menni, csak anyukám szeretné, ha ide járnék." - Na, kinek a gyereke volt bevállalós az áltános iskolai (hagyjuk is) felvételin!?

Innen szép nyerni. 

Próbálom magam azzal nyugtatni, hogy teljesen normális, ha az értékelőlapot és a repositóriumot nem tudom csípőből németül, úgy hogy mellettem mindenki angolul beszél. De attól még nem mentség, érzem én.

Hosszú hetek vívódása után végre találtam egy iskolát, ahova nem alapból gyomorgörccsel megyek be. Nyilván nem vagyunk körzetesek, és még felvételi is van az ovisoknak. 

Azt már hagyjuk is, hogy állítólag ez a legdurvább iskola a városban.

Van ez az iskolaválasztás rémprojekt, aminek már a gondolatától is feláll a hátamon a szőr, és ami közben ilyen párbeszédek hangzanak el.

ovis anyuka: - Piroska mondta, hogy.......(mindegy is, hogy mit)... és tudod ő ért hozzá, mert doktor!
k: - Aha, tudom. Meteorológiából doktorált.

Amikor már kezdtem azt hinni, hogy talán nem is lesz majd annyira rossz ez a Barcelona projekt, akkor az útitársnő képes volt leírni e-mailben, hogy ugye jól emlékszik, és pakisztániakat mi nem veszünk fel, mert ő tart tőlük.