2014. szeptember 23.

Miután a kölök napok óta azzal szórakoztat, hogy minden adandó alkalommal bemutatja, hogy ő tud akkor pisilni, amikor akar,* félretettem a modern nevelési elméleteket és vettem neki egy bilit. 

Igen, tudom, hogy még kicsi hozzá (16 hónapos), de nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy addig kell ütni ezt a vasat, amíg ő szórakoztatónak találja. És nem is cáfolt rám - vagy magára - mert fürdés előtt élesben is bemutatta a tudományát. 


__________________________
*Iszonyatosan cuki, ahogy koncentrál a dologra.

3 megjegyzés:

  1. nagyon ügyes!!! nekem így két gyerek után meggyőződésem, hogy a modern nevelési elméletben egy jó nagy adag lustaság is szerepet játszik, mert mindkét gyerekem nagyjából ennyi idősen kezdte magától. az időzítés nem szerencsés, jön a tél, én is iszonyú lusta vagyok, szerintem mi megvárjuk a nyarat. nektek szurkolok, egy pelenkással azért könnyebb, mint kettővel!

    VálaszTörlés
  2. Mondjuk szerintem két pelenkás gyereknél már csak egy rosszabb van az egy pelenkás és egy leszokós gyerek. :)
    Amúgy annak ellenére nincsenek illúzióim, hogy ahányszor rátettem eddig a bilire mindig produkált bele egy kicsit. És bevallom rém idegesítő, hogy amint leveszem a pelenkát máris felhatalmazva érzi magát, hogy pisilni kezdjen. :)

    VálaszTörlés
  3. de legalább kukis és nem a combján csurog végig. :)

    VálaszTörlés