2014. január 31.

Izgulóknak mondom, hogy a védőnő reggel fél nyolckor küldött egy sms-t, hogy ma mégsem tud jönni. Lottóznom kéne.

7 megjegyzés:

  1. Én szegénnyel a fordítottját játszottam hétfőn reggel: teljesen kiment a fejemből, hogy jön, előző héten síelni voltunk, a táskákból kiszedett szennyes szétgórva mindenhol, a hetes távolléttől állt a por vastagon (szomszédban felújítanak), mi meg meztelenül, csipásan az ágyban. Hívott, hogy itt áll a ház előtt, hanyadik emeletre jöjjön, én meg szégyenkezve hazudtam neki, hogy elfelejtettem, nem vagyunk otthon, bocsi. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. de még jó, hogy nem a kaputelefonba mondtad, nálam volt ilyen is. (nem védőnővel, de akkor is)

      Törlés
    2. Ilyen bárkivel előfordul, szerintem. Nem is lenne vele bajom, ha most először mondaná le, de annak ellenére, hogy havonta kéne jönnie, utoljára július végén (!) volt itt. És már elfogadtam, hogy ne számítsak rá, de azért bosszant, hogy nem végzi el a munkáját. Ilyen alapon nekem sem kellett volna bejárni (mondjuk keddenként) a munkahelyemre, mert úgyis megy minden a maga útján.

      Törlés
    3. Orsolya: Visítok a röhögéstől! :)

      Törlés
    4. Más meg örülne, ha megszabadulna a védőnőjétől. Vagy ilyen nincs? :)

      Orsolyán én is röhögök. És mit mondott az illető a kaputelefon másik végén? :)

      Törlés
    5. hát.. felvilágosított, hogy ez nem a mobilom, hanem a kaputelefon, és legyek szíves beengedni, mert bepisil :-D (az apám volt)

      Törlés
  2. Nekem néha jól jönne, ha nem kéne végigtúrnom az internetet, hogy pl. most akkor kell-e minden nap húst adnom a kölöknek.
    Szerintem lehetne találni valamiféle középutat a zargatás és a leszarás között.

    VálaszTörlés