Hippokrata vagyok-e, ha továbbra is a Libri-nél veszem a könyveket?!

Biztosan...

De a másik könyvesboltnál nehéz parkolni, nincs nyitva munkaidő után, és amúgy is a Libriben már névről ismernek. 

Elveszik ezek már a könyvvásárlás örömét is. 

Lement az első hét a szünetből - amikor a gyerekekkel a nyakamban kell dolgoznom. Nyilván péntekre már megkaptam, hogy én nem tudom megszervezni az életemet. 

Hát, nyilván bazdmeg. Azért kurva kíváncsi lennék arra a hisztire, amikor a férjnek magával kéne vinnie a két gyereket munkába: elég lenne ha életben tartaná őket 8-4-ig. Nem is kéne, hogy ebédet szerezzen/főzzön nekik, itt-ott házimunkát végezzen napközben (két meeting közötti teregetés-helló), idióta burkolókkal vitatkozzon közben.*

__________________________________
*Nyilván még mindig apánál csövezünk, és bőröndből öltözködünk.

A sűrűn elszórt átkaim meghallgatásra találtak, mert a gonosz köritanár mégiscsak megemberelte magát,  és ötöst adott a gyereknek, minden ezzel ellenkező ígérete ellenére.

Ettől a gyerekre mondjuk pont ugyanolyan büszke vagyok mint eddig, csak kevésbé vagyok frusztráltszülő.

Mindenki szerint engedjem el, és nyilván igazuk is van...

De azért tényleg szarjon sünt az a tanár, aki 4,65-re négyest ad bármelyik gyereknek.

Mondjuk nem tudom miért vagyok meglepődve, mert pont ez eljátszotta már félévkor is. Azóta a gyerek szerzett 10 jegyet, amiből 7 db ötös. A maradék három négyest szódolgozatra kapta. A tantárgy angolul megy. Képzeljük el, hogy egy dyslexiás és dysgraphiás gyereknek mennyi munkája lehet ebben. 

Hétfő óta apánál csövezünk. A gyerekek szerint persze ez olyan mint a nyaralás.* Nincs is jobb annál, amikor eltörik a szennyvízcső a lakásod alatt. 

Szerintem január óta nem volt még olyan hét nálunk, amikor nem volt valami vis maior. Jó, mondjuk akkor amikor reggel 7.05-kor állok a gyerekkel nappaliban hányóstállal az egyik kezemben, a másikban a telefonon Neptun üzenetet írva, hogy a mai óra elmarad, már a szemem sem rebben.

____________________________
*annyiban tényleg, hogy bőröndből öltözködünk

Elvittük a kölköket a Kanada-Magyarország hokimeccsre, ami ugyan a férj non-stop hisztijével járt, de legalább a fiúk szerint megérte a tortúrát: anya, ez azért sokkal jobb volt mint a fortnite-ozás.

3 év után jutottam el oda, hogy alkalmatlan vagyok szülőnek a magyar iskolarendszerben. Ölni tudnék.

3 órás doktori tanács után vettem egy csokor tulipánt, és főztem diós-fetás pennét, hogy legalább életben tartsam magam.

Kurvaközel voltam amúgy ahhoz, hogy ott helyben felmondjak.

Megettük az utolsó csokimikulást. Jöhet a húsvét.

Olyan szinten vagyok az utóbbi időben szopóágon - pardon my french - hogy amikor hétfőn reggel fél nyolckor az iskola előtti parkolóban beszakadt alattam a csatornafedél, a szemem sem rebbent.

Nincs annál megrendítőbb, amikor a nyolcéves fiad zokogja a nyakadba, hogy "tudom, hogy neked a legrosszabb a világon, mert te az anyukádat veszítetted el."

És akkor ma reggel a munkában is a nyakamba szakadt a szar. Nyilván tudom, hogy ez csak egy munkahely, de az elmúlt években sok-sok energiát és lelkesedést tettem bele ebbe, hogy csináljuk, hogy jól csináljuk. Most meg a nyakunkba (vagy csak az enyémbe?!) borul minden, mert inkompetens idióták vannak ebben az országban mindenütt.

Egy csomó minden szuper dolog történt a héten: voltam kocsmakvízelni, amire már nagyon rég fájt a fogam, elvittük a férjet a kölkökkel a Hévíz-patakra kenutúrázni vagy hogy a kölök 14 (tizennégy!) gólt ütött egy tornán, csak hát az is történt, amíg én kvízeltem, hogy anyukám elesett, és azóta életveszélyes állapotban fekszik az intenzíven.

Szarakodik a mosogatógép újabban. Idén már harmadszor kellett kihívni a szerelőt - és eddig egyébként mindig 2 napon belül jött, de most már lassan egy hete várunk rá - és borasztó, hogy mennyire elkényelmesedtünk az elmúlt években.

Jó, én is érzem a probléma súlyát. De attól még probléma. Vagy legalábbis annak tűnik.

Sütöttem korvapuusti-t. Nyilván egyik gyerek sem ette meg. Mit is vártam?! 

Rá vagyok kattanva a finn kajákra. A múlt héten finn lazaclevest főztem. Mondjuk ott nem is voltak illúzióim, hogy majd ez lesz a következő családi kedvenc. De a saját listámra felvettem. 

A kölökkel holnap megyünk szakértői bizottságra a diszlexia gyanúja miatt, ezért aztán az utóbbi napokban olyan kérdésekre kell választ adnom, hogy és Einsteinnek is kellett járnia fejlesztésre?

Nyilván azt hazudtam, hogy tuti. 

Vasárnap délután 4 különböző* embertől kaptam egy órán belül választ a munkához kapcsolódó e-mailjeimre. Naplopó tanárok/kutatók, akik vagyunk. Vagy inkább hülyék.

_________________________________
*Jó, ezek közül az egyik német volt és doktorandusz, szóval az ő esetében ez nem volt annyira meglepő.

A héten tényleg elegem lett a suliból. De még annál is inkább az idióta szülőkből. 

A tanítónő szerint a kölök nem készül az órákra (harmadikos, egyébként), de 8 jegye van feleletre vagy órai munkára az első félévben. Mind ötös. Aztán vannak szülők, akik szerint az ő gyereküket nem érinti, hogy a fél osztály* felnőtt tartalmakat nézeget az egyik kisfiú eszközén, mert ez csak a fiús szülők problémája. 

Hagyjuk is.

____________________________________________
*Legalábbis ennyi szülő vallotta be, hogy az ő gyereket látott már ilyet.

Meg még az is volt, hogy kaptam két 30y koncertjegyet is. Egyelőre éles harc folyik a másik jegyért a kölök és a sógórnőm között. 

Kaptam tollakat a kölköktől. Pirosat, hogy tudjak felmérőket javítani! És szivecskés füzetet. Meg kellett zabálni az izgatottságukat. 

Volt torta is, vörösbársony. Végül legalább az egyik gyerek evett belőle. Fél siker. 

4 hónap után eljutottunk végre odáig, hogy a tanító megkérdezte szóban is a kölköt, miután kettes (!) lett az angol szódolgozata. Nem lepődtem meg különösebben, hogy az erősen diszlexia gyanús kölök mindet tudta.

Lelkileg, érzelmileg vagy testileg gondolod anya? - kérdezte a kölök, mikor visszatértünk arra a témára, hogy hogyan érzi magát az iskolában.

Végül amúgy arra jutottunk, hogy kicsit aggódik Szabika miatt, mert lehet, hogy megsértődött rájuk, amiért nem akartak arról beszélgetni a szünetben, amiről ők. 

Ez azért megnyugtatott engem.

Ugyanabban az álomban voltam Kemény István csaja, és Grecsó Krisztián felesége. Agyamra mehetett a kortárs irodalom.

Az első tanítási napon reggel 8.30-ra már leszedtem, kimostam és vissza is raktam a gyerekszobában a függönyt. Az élet apró örömei.

Mondjuk ez nem kompenzálja sajnos azt, hogy a kölöknek reggel misztikus hányingere volt. Gyanítom ennek is köze lehet az első tanítási naphoz.

A hétvégén játszottak a fiúk a Magyar Jégkorong Napján a Városligetben. Egy káosz az egész, és idegbaj a köbön a szülőknek, de remélem legalább majd elmesélik az unokáiknak, hogy minden baromságra hajlandó voltam (nem) annak érdekében, hogy világhírű jégkorongozók legyenek.