Na, hát mégsem zárom be a blogot. Mert minek. Vagy lesz így itt valami, vagy így sem.

Minden rendben. Mindenben ugyanolyan, egyébként.

Anyám úgy gondolta, hogy egy "azért nem eszik (és gondolom beszél) a gyerek, mert nem biztosítjátok neki a megfelelő környezetet a fejlődéséhez" gyomrossal aranyozza be a hétfő reggelemet.

És eljött az a nap is, amikor a férjem egész egyszerűen nem jött haza. 

Reggel ötkor már sírok a fáradtságtól.

Reggel 7-kor sütöm a palacsintát, mert az az egyik kedvence, és akkor képes azt a pofámba vágni, hogy nem eszik ebédet, mert a palacsinta számára nem elég laktató. 

Hát, f*szom. Egyél akkor párizsizs zsemlét.

Lehet, hogy nagyvonalúbbnak kéne lennem, de nekem kurva szarul esik, ha valaki azt mondja, hogy 10-kor jön, és akkor felhív pontban 10-kor, hogy akkor még elmegy bevásárolni, meg könyvtárba, aztán majd jön valamikor.

Elsírtam magam a cukrászdában, amikor kiderült, hogy nem traktor alakú tortát csináltak a kölöknek szülinapjára, hanem traktor formájút. Most komolyan.

A kölök precízen a biciklitárolóba állítja a kismotorját és csak utána megy a szökőkúthoz pancsolni. Meg kell zabálni.

Bezár a bazár. Mostantól így. Vagy még így sem.

Meghívót lehet kérni e-mailben kedvesen.

Amióta az államigazgatás csúcsszerve a munkáltatóm, még egyetlen rohadt papírt sem sikerült időben és helyesen kitölteniük.* Most éppen egy olyat kell újra gyártanom, amit januárban egyszer már javítani kellett az ő hibájukból.

Mindig mondom, hogy kész csoda, hogy nem dőlt még össze ez a kóceráj.

________________________________
*Mondjuk miért vagyok meglepődve, amikor idén március 27-én kaptam először pénzt a két gyerek után. Jó családi pótlékot azért kaptam - mert az nem ők utalják.

Kár,* hogy valamiért nem tudom normálisan címkézni újabban a bejegyzéseket.
Tele lenne a blog olyanokkal, hogy szuperdaddy, mintaférj, kurvaanyád, gondolkodtálvolnaelőbb. 

__________________________________

*Vagy szerencse. Csak így meg bennem marad a sok fos.

Aztán ma délután lett még egy. Mármint fog. A kicsi babámnak.

Csak, hogy legyen nyoma valahol - ha már annyira szar anya vagyok, hogy se babanapló, se babablog - a kicsinek van mentsége az éjszakai kalamajkára: reggelre lett egy foga.

A gyerekeimnek újabban az a hobbija, hogy felzargatják egymást éjjelente (mindig másik kezdi egyébként), aminek aztán az a vége, hogy a nagyobbik az istenért sem tud visszaaludni, és felváltva Verdákat vagy Repcsiket bambulunk órák hosszat.

Nem mondom, hogy ezek a gyereknevelés legszebb pillanatai. 

Május 20. lesz az új életem első napja. Remélem. 

Iszonyatosan romboló minden másnap eljutni odáig,  hogy nem, én ezt nem akarom/tudom tovább csinálni.

Aztán meg rakkolni tovább ugyanúgy.

A kölök úgy gondolta, hogy ő is kiveszi a részét a hozzátáplálásból, és megitatta az öccsét egy kis oransodaval. 

A fiam a legcukibb kiskifli a világon.

2008 ősze óta nem beszéltem a legjobb jóbarátommal,* és még mindig rendszeresen álmodok vele. Legutóbb például azt, hogy megkérte menjek el vele Kecskemétre (!) nyaralni.

___________________________________-
*Tudjuk, akivel ezen idő alatt évekig egy házban is laktam Budapesten.

Az milyen már, hogy a férjem fizet a kukásoknak, hogy vigyék végre el a szemetet, amit a szomszéd ház lakói elénk mellénk pakoltak hónapokkal ezelőtt.

Hetekig görcsöltem az óvoda-kérdésen. Leginkább azért mert felkészületlenül ért. Aztán azért, mert az ovi, amit nagy nehezen kiválasztottunk elég népszerű, és úúúúristen felveszik-e. 

Aztán kiderült, hogy minden előzetes okoskodás ellenére mégsem kell beíratnom a kölköt most oviba. Halleluja. 

De hogy ne legyen végre nyugtom kiderült, hogy AZ oviba 14 gyereket sikerült idén beíratni. Szóval kicsit túlmajréztam ezt az úúúúúristen, felveszik-e oda kérdést. 

Most görcsölhetek azon, hogy meg ne szűnjön az ovi (vagy nehogy vegyes csoportos csináljanak belőle).

Egyébként a kölök csak 2016. szeptemberben megy oviba. Mármint államiba. Saját szórakozására már most is jár.

Megjött végre a Cseppke hálózsákja a kölöknek, és őszintén szólva tartottam tőle, hogy nem fog megfelelni a nagyságos úr elvárásainak, de a kölök sikongatott az örömtől, amikor meglátta, hogy ki tudja bújtatni belelőre a cuki lábacskáit.

Szerelem első látásra.

A héten a kicsi megtanult firegni-forogni, a nagy meg bukfencezni. 

A többit inkább hagyjuk.

A kicsi este beköltözött a gyerekszobába, úgyhogy 20 hét után végre mindenki a saját ágyában alszik. 

Hosszas vekengés után végre rendeltem a kölöknek kamáslis* hálózsákot, erre basszus pont az a méret nincs raktáron,  gyártani kell. 

Pedig úgy izgulok.

_______________________________
*Mert non-stop csetlik-botlik az örökölt darabjaiban.