No, hát minden rendben ám. Cuki vagytok. Meghattok mindig.

Téma lenne dögivel, csak lusta vagyok, vagy nem is tudom. Nehéz ide visszarázódni, azt hiszem. Ezt a posztot is vagy két hete írom. Vagy legalábbis fejben írom. Mindegy is.

De akkor legalább legyen itt valami, hogy könnyebb legyen újra kezdeni.

A férjem motivációként nekem adta a legmenőbb ultrafutós trikóját, úgyhogy én lehetnék a legvagányabb kezdőfutó, ha nem kapott volna le mindkét lábamról a legocsmányabb arcüreggyulladás már másnap.

Nem kéne ezt erőltetni, mindig mondom.

1 hónap alatt sikerült e-mail címet szereznem az új munkahelyemen. És volt benne 358 olvasatlan e-mailem 8 évvel ezelőttről.

Még be sem tettem a lábamat a régi az új munkahelyemre, de már jönnek a telefonok, hogy nem vinnék-e el még egy tárgyat ebben a félévben. Angolul. Hát, nem.

Semmi nem változott az elmúlt 8 évben. Mondjuk én kapásból nemet mondtam. Ez változott.

Az elmúlt két hétben volt először bronchitis (a nagynak), másnap coxsackie (a kicsinek),  hétvégén mindkettő nyilván. Aztán bronchitis a másiknak, arcüreggyulladás (nekem), egy eltörött kisujj (a férjemnek), tegnaptól meg vélhetően hólyaghurut a nagynak. F*szkivan.

Egyébként meg a kicsi cukorborsó két éves lett ma. 

XX

A kölök hétfőn elkezdte az ovit, és ma már olyan éktelen sírást vágott le reggel, hogy én is bőgtem egy sort vele megszakadt a szívem. És akkor az óvónőnek az a legnagyobb problémája, hogy miért a keresztnevemen szólít...

Csak.

Még akár egy szuper utolsó nyári nap is lehetett volna a Balatonon, de nekünk persze sikerült elszarni az egészet a délelőtti üvöltözéssel. Aminek persze semmi eredménye azon kívül,* hogy az egész délután bődületesen fájt a fejem, és alig láttam a sok sírástól. 

Miért nem tudok innen továbblépni, miért?!

*Legyünk álszentek, és gondoljuk azt, hogy a kölkök nem hallottak semmit. De.

Én ugye minden szarból ügyet tudok csinálni, úgyhogy nyilván ovis zsákot sem úgy intéztem a kölöknek, hogy vettem egyet ötszázé' a plázában. 

Napokig hajkurásztam a traktoros anyagot, de megérte,  mert az első reakció az volt, hogy "húh, klassz! A miénk? "

Adri varrta, és ilyen szuper lett. 

Volt a hétvégén Csopak megint, de be kell, hogy lássam semmi sem lesz már olyan, mint 3-4-5 éve. A legjobb csapat voltunk, aztán szétcincálták az évek.

A kicsi hónapok óta földhözverős hisztit csapott, ahányszor a nagyot otthagyjuk az "oviban", úgyhogy a múlt héten engedtem a csábításnak és a hiszti kezdetén mondtam neki, hogy üljön le, felvesszük a váltócipőjét.* 

Egyelőre úgy tűnik, hogy ennyi volt a beszoktatás.

___________________________
*Azért készültem.

Ma este már eggyel több csillag ragyog az égen. 

Meghalt a nagypapám.

Nahát, hónapokig tartó vekengés után összeszedtem magam, és az esélytelenek nyugalmával írtam egy e-mailt. Aztán a találkozó harmadik mondatánál kiderült, hogy ők meg pont engem akarnak, pont így, és pont akkor, amikor én is akarom őket. 

Ha ez így összejön - mert azért nyilván nyugtával dicsérjük majd a napot - akkor hivatalosan is én leszek a legmázlistább munkakereső a környéken.

Itt olyanok mennek, hogy tüntetésre és flash mob-okra járok. Szalagot tűzök a hajamba ki, és aláírást gyűjtök. Hogy van-e értelme...

Közben a kölök három éves lett, és ezzel párhuzamosan elkezdett beszélni.* Nyilván foci eb alatt kell ezt elkezdeni. A basszuskulcs már nagyon jól megy neki. És akkor még örülhetek, hogy ezzel kezdte.

Ez az utolsó nyarunk hármasban,** ez mondjuk elég rémisztő.

____________________________

*Megkésett beszédindulás miatt aggódunk itt már egy ideje. Szakemberek szerint feleslegesen. Nekik legyen igazuk.

**Hacsak valami csoda nem történik jövő nyárig.

A férjem tök komolyan gondolja, hogy nem megyünk el a nagyszüleim 65. (tényleg a hatvanötödik) házassági évfordulójára rendezett családi kerti partira, csak azért mert az szombaton* lesz.

_______________________________________

*Az a becsípődése, hogy találkozzam a családommal akkor, amikor ő dolgozik. Hétvégén nem lehet.

Berci ma először adott cuppanós puszit.

Ez is egy első, meg egy  utolsó.

Nem írom le a napomat, de azért elmondom, a férjem autójának feltörése csak egy apró kis epizód volt benne. 

Mindenki mondjon le. 

Ma a legnagyobb problémám az, hogy valamelyik gyerek lekapta a baloldali shift-et, és az istenért nem tudom visszatenni. 

Kezeljük helyén a problémákat.

Aztán persze hajnali 5-kor sikerült olyat produkálni(a), hogy rögtön lett akut ok. F*szomba már.

Mostanában megint sokat gondolkodom arról, hogy mikor sz*ródott el ez a házasság.* Ott még nem tartok, hogy mindig is ilyen lett volna. Bár lehet...

_______________________________
*Nincs akut oka, csak általános közérzet.

Hetekig görcsöltem azon, hogy melyik oviba írassam a kölköt. Maradjunk annyiban, hogy nem kellett volna. Perec lesz a jele. 

Hogy szeptemberben oviba megy? Hagyjuk is.

Nincs is jobb annál, amikor 3 perc alatt eljutunk odáig, hogy nekem mennyire szar az életem, és még rágjuk is a gittet.

Söpörgessen mindenki otthon először.

A kölök megnyerte élete első duatlon* versenyét. Wow!

Mondjuk a szívem szakadt meg érte, hogy ő nem kapott érmet, csak a váltósok. Cserébe kapott a mekiben krumplit, és még a csúszdán is ugrálhatott. Gyereknap volt nálunk, na.

__________________________
*Futás és futóbringa.

Most komolyan, van olyan ember, aki nem engedi felállni* a 8 hónapos gyerekét, mert görbe (wtf?) lesz a lába?

Zokogok.

_____________________________
*Ezt egyébként hogy a fenében csinálja? Ott ül egész nap a gyerek mellett és amikor próbálna szerencsétlen felállni ellöki? Vagy hogy? Anyááám.

A sógornőm szerint én adtam az egyetlen használható "tanácsot" a szüléshez: áh, annyira fáj, hogy úgysem tudod elképzelni.

De egyébként a lényeg az, hogy megszületett Lili.