2014. január 16.

Ma végre rávettem* magam, hogy elvigyem a gyereket a dalárdába Ringatóra, úgy szerveztem, hogy ne üvöltsön se az éhségtől, se a fáradtságtól,** odarendeltem a férjet, hogy utána hazavigyen bennünket, erre kiderül, hogy ja, a Ringató? Az tegnap volt.

Hát, remek.

__________________
*Soha nem felejtem el Zákányi Zsolt Liszt-díjas karnagy remek pedagógia érzékkel hozzámvágott szavait: Azért a gyerekednek ne énekelj soha! Voltam vagy 12 éves. Hagyjuk is.
**Igazából egyiket sem szokott, mert ő egy rendes gyerek, csak én vagyok parázós anyuka. Vagy lehet hogy azért nem szokott, mert én rendes anyuka vagyok, és nem is kerülünk ilyen helyzetbe. Ezt most nem is tudom.

3 megjegyzés:

  1. sorstárs!!! én a második gyereknek merek énekelni normál hangerővel (mert ő úgy ordított, hogy azt úgysem tudtam túlkiabálni, meg gondoltam, ha azzal nem okoz magának halláskárosodást, akkor én sem fogok.)
    ötödikben, amikor minden lánynak kötelező volt az énekkar, nekem azt mondták, hogy inkább járjak nyugodtan külön angolra. mindenki engem irigyelt, én meg titokban őket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Először én is csak nagyon-nagyon halkan mertem énekelni, de ő annyira imádja, hogy nincs szívem elvenni tőle az élvezetet. Csak azt nem tudom, hogy azért mosolyog-e közben, mert hallja, hogy mennyire borzasztó, vagy pedig annyira rossz a hallása, hogy szerinte ez is szép! :D

      Törlés