2020. március 27.

Miután tegnap 7 órát a teljesen üres munkahelyemen töltöttem - mondjuk ebből hatot 2 hülye cikk szerkesztésvel csesztem el - ma szuper napunk volt a kölkökkel, és még dolgoztam is közben. 

Az egyedüllét kisimította a ráncaimat csodákat tesz.

2020. március 23.

A karantén eddigi legalja.

  • A kicsi 3.50-kor átkiabál, hogy átjöhet-e aludni. Átjöhet, de én 6-ig nem tudok visszaaludni. 6.05-kor még ránézek az órára, utána 6.33-kor ébredek egy rémálomból, miszerint a lakásszövetkezet kivágta a sövényünket. Hagyjuk. Közben persze kiderül, hogy végre kész az e-learning felüleletem - mivel üssem el az ébrenlétet, mint munkahelyi e-mailek olvasgatásával, ugye?! Dolgozhatok benne!
  • 6.35-kor a gyerek is felébred, úgyhogy adok neki tejet, és elhúzok a boltba kifliért. Mire visszajövök már a nagy is ébren, férj visszaaludt, nyilván.
  • 7.00 és 7.50 között adok nekik enni, inni, hagyjuk is.
  • 8.10-kor leülök dolgozni: van egy csomó kérdés az e-learninggel (mi lesz a duplumokkal, változtathatom-e saját hatáskörben a kövtelményrendszert, ilyenek), megbeszélem a kolléganővel, hogy 9 és 12 között átnézzük valamikor. Levelezek a folyóirat szerkesztővel, hogy melyik szerzővel mit kell tisztáznom, tisztázok néhánnyal közben persze. Doktori iskolában nyugi van. 
  • 9.05-kor apám hív, hogy valamit át és alá kéne írnom. Átjöjjön-e. Nyilván ne. Felöltözöm, átmegyek. Boltból kell-e valami. Nem kell, de átviszem a tejfölöket, amit a múltkor nem. Férj marad a kölkökkel. De igyekezzek, mert ő hósésben akar futni. Mesét néznek. 
  • Átmegyek megcsinálom, aláírom. Közben szól az ügyvéd, hogy a doktori címes ügyben megint szarakodás van. Átküldi a meghatalmazást, rendben. Aláírom, beszkennelem. Apám észreveszi, hogy megint nincs rajta a dr. Kínunkban röhögünk. Átírom, aláírom, beszkennelem. Nyomtatok színezőket. Közben anyám keres pezsgőtablettás dobozt. Apám ad gumikesztyűt. 
  • Hazafelé nem teszem kihangosítóra a telefont. Hárman hívnak, a 7 perces úton. Megállok a papírboltnál. Kb. 3 hete jó érzékkel kihajítottam az ócska festős cuccokat. Veszek ezt-azt, bizbaszt. A parafadugós kérdésnél az eladócsaj kifakad, hogy elege van már a távoktatásból, ennyi baromságot már ő sem bír ép ésszel. Megnyugtatom, hogy a gyerekek akarnak tutajt, nem az óvónénik. Parafa nincs. Két filccel (bullet journalhoz) vígasztalom magam az otthagyott hatezer forint miatt.
  • Hazaérek - a konyhában nyilván még a reggeli cuccok szétdobálva - telefonálok. Doktori iskola, persze. 11 óra, gyerekek nyihognak, hogy ehetnek-e szendvicset. Nem ehetnek, nekiállok ebédet főzni. Brokkolis csirke. Egyik gyereknek tegnapi maradék rizs, friss rántotthússal. Másiknak sültkrumpli, meg nekünk is. Közben telefon az informatikustól, hogy tudom-e a gépem nevét. Mert azt írtam, hogy nem tudom. Most sem tudom. Gép be van-e kapcsolva. Be. Nincs. Telefon a bent lévő ügyeletesnek, hogy kapcsolja be. Nem veszi fel. Visszahív. Persze csinálja. Apám hív, valami elcsesződött. Per telefon javítom a dokumentumot. Mentés, nyomtatás. Közben kész az ebéd. Férj finnyog, gyerekek esznek. Én majdnem sírok. 
  • Jön e-mail az oviból: folytatódnak a fejlesztések. Gyógytorna feladatsor, logopédia. Kérdezem őket, hogy akarnak-e skype-olni a logopédussal. Nem. Oké, akkor velem kell megcsinálni a feladatokat. Ne, inkább a logopédus néni. Megértem, én is utálom már magam. Kis túlzással már a kollégák beszédhibáit is javítom.
  • Gyerekek játszanak, én elolvasom a délelőtti leveleket. Intézek napok óta halogatott ügyeket. 14.00-kor skype-olnom kell, utána festünk ígérem. 13.55-kor szól a kolléganő, hogy felsővezeték szakadás van, a férje oda rohan, lehet-e később. Persze. Gyerekek nem értik, hogy mi köze a favágásnak-vezetékszakadásnak-pótlóbuszoknak a festéshez, de van. Lassan hiszti is. Apám áthozza a délelőtti papírt, aláírom újra. Végre skype-olunk, megbeszéljük, kitaláljuk, megírjuk. Férj közben hóesésben fut.
  • 15.53-kor végzünk, még válaszok pár e-mailre. 16.10-kor bezárom a webmailt. 
  • Festünk. Mindenki boldog. Férj is.
  • 17.30-kor a gyerekek esznek szendvicset. A nagy bowlingpályát csinál. Tegyük fel a Katica-oldalra. Fényképezünk. Nem tesszük végül fel. 
  • 18.30-kor a kicsi nyihog, hogy vele senki nem játszik állatkertest. Játszunk. 
  • 19.00: jelez a nagy órája, itt a fürdésidő. Két gumikesztyűvel mennek a kádba. 10 perc múlva a kicsi feje tiszta víz. Megkérdezem tőlük, hogy melyiküknek nem világos, hogy a kicsi fejét nem érheti víz. Jajj, hát azt ők elfelejtették. Remek, most szoronghatok a grommet miatt is.
  • 19.20-kor a férj megkérdezi, hogy mit fogunk vacsorázni. Fogalmam sincs. Nem főzök valami tésztát? Nem. Kér-e szendvicset. Nem. Eszem. Te eszel? Eszem. Ő is ehet? Egyen.
  • 20.10 a kicsi nyávog, hogy ő éhes. Kér szendvicset? Nem kér. Sunyiban iszik egy acitmelt. Nem haragszol?! Nem haragszom.
  • 20.12 a kicsi nyávog, hogy éhes. Esznek szendvicset. 
  • 20.20 mindjárt mennek aludni. Én is.

2020. március 19.

A délutánunk legnagyobb problémája az volt, hogy sokat kell-e még várni amíg mehet a Zsombival a suliba.

Mert nem csak az anyukája, de a suli is úgy gondolta, ha szeretnék, ha oda járna.

Meg is ünnepeltük gyorsan egy málnafagyival.

2020. március 16.

Kíváncsi voltam kb. mennyit ér egy ilyen önkéntes karantén. Nyilván ez így a legegyszerűbb változat. Nincs benne a férj sem, aki dolgozik és reggel hozott kiflit is.

De nem is ez a legdurvább nap, mert hétfőnként  nincs órám, és a kölkök sem mennek az ovin kívül sehova.

Tanulságos, így is.

2020. március 13.

Elképzeltem, hogy hogyan fogunk előadásokat streamelni, miközben nem tudunk három különböző emberrel skype-on felvételiztetni, mert nem bírja a rendszer. 

Sehogy, ha jól gondolom.

2020. március 2.

"Én nem szeretnék ide járni, én a Petőfibe akarok menni, csak anyukám szeretné, ha ide járnék." - Na, kinek a gyereke volt bevállalós az áltános iskolai (hagyjuk is) felvételin!?

Innen szép nyerni.