2013. szeptember 24.

Voltam a múltkor a helyi szoptatós-napon, a védőnőm körzetéből én egyedül. Lássuk ebben az iróniát. Egyébként továbbra is szoptatok, csak hát továbbra sem vagyunk a legjobb barátok.

Amúgy én is csak* a babamasszázs bemutató miatt mentem, amit élvezett is a kölök rendesen.

________________________________________
*Nyilván nem azért, hogy az életfogytig tartó szoptatás csodáiról elmélkedjem.

2013. szeptember 16.

Tegnap majdnem bevittem a kölköt egy Nemzeti Dohányboltba,* de amikor átkínlódtam magam a küszöbön, akkor az eladó habzó szájjal közölte velem, hogy azonnal menjek ki, mert engem itt ő ugyan nem fog kiszolgálni. És még nyomatékosan azt is hozzátette, hogy EZ a törvény. Ekkor majdnem kicsúszott a számom, hogy a jogszabály azért van, hogy módosítsuk. De aztán úgy gondoltam, hogy nem lehet túl jó a humorérzéke, meg az enyém is elveszett rögtön, amikor javasolta, hogy hagyjam kint a babakocsit (incl. a 3 hónapos gyerek) a bolt előtt, a város főterén. Most tényleg, ki gondolja ezt komolyan?

Végül ennél a résznél betoppant egy kedves fickó, aki felajánlotta, hogy vigyáz kint a gyerekemre, vagy vesz nekem egy doboz cigi. De ettől még természetesen kurvaanyátok...

_________________________
*Én továbbra sem cigizem, anyámnak kellett a szajré.